Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A három játékos nem lesz tagja első csapatunk keretének.

A hétvégi orvosi felmérések után július 20-án, hétfőn kezdi a felkészülést csapatunk, hárman azonban már nem az első kerettel edzenek.
Elek Ákos, Futács Márkó és Georgi Milanov is a Vidi II-vel tréningezik a jövőben, nem lesznek tagjai az első csapat keretének.

A 21 éves utánpótlás-válogatott középpályás a Budapest Honvédtól érkezik.

Az MLSZ elkészítette az NB III-as bajnokság sorsolását, az első öt fordulóban háromszor tartalékcsapattal mérkőzik meg második csapatunk.

Az Ararat Yerevan elleni kiesés után felajánlotta lemondását sportigazgatónk, amelyet klubunk vezetése elfogadott.

A 21 éves védő játékjogát az angol első osztályú Wolverhampton Wanderers vásárolta meg.

Hajnali 3-kor szállt le a csapatot szállító repülőgép Budapesten.

Középpályásunk értékelése az Ararat elleni találkozóról.