Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Így szerepeltek a Vidi kölcsönjátékosai a hétvégén.

Kilenc Vidi-játékos játszik a 2019/2020-as szezonban ősszel kölcsönben. Berecz Zsombor az NB I-es Mezőkövesd csapatában, Tamás Krisztián és Bolla Bendegúz pedig a szintén élvonalbeli ZTE-ben. Halmai Ádám, Szabó Levente, Mocsi Attila és Szabó Bálint az NB II-es Budaörsben, Nyári Patrik az NB II-es Haladásban, míg Zeke Márió az ugyancsak NB II-es Gyirmótban bizonyíthat.
Tamás Krisztián, Bolla Bendegúz (ZTE)
Tamás Krisztián sérülés miatt továbbra sincs bevetető állapotban, Bolla Bendegúz viszont ezúttal is végigjátszotta a ZTE bajnokiját. A Zalaegerszeg hazai pályán 2-0-ra kikapott a DVSC-től, Bolla a 88. percben sárga lapot kapott.
Berecz Zsombor (Mezőkövesd)
A Mezőkövesd Felcsútra látogatott, ahol Henty góljával már a 6. percben előnyhöz jutottak a hazaiak. Berecz Zsombor végigjátszotta az 1-1-es eredménnyel végződő bajnokit, melyen a vendégek a 88. percben egyenlítettek, ráadásul közel 60 percig emberelőnyben futballoztak Szolnoki Roland kiállítása miatt.
Halmai Ádám, Mocsi Attila, Szabó Bálint, Szabó Levente (Budaörs)
Szabó Levente sérülés miatt nem volt ezúttal a Budaörs keretében, míg Mocsi Attila a Vidi II-ben lépett pályára, második csapatunk 3-0-ra nyert Balatonlellén. A Budaörs a legutóbbi fordulóban a Vasas otthonában szerepelt, a kezdőben Halmai Ádám kapott helyet, akinek a helyére az 56. percben Szabó Bálint állt be. Az angyalföldiek 3-0-ra nyerték meg a meccset.
Nyári Patrik (Haladás)
Nyári Patrik sérülés miatt nem játszott az ETO elleni bajnokin, melyet a győriek 2-1-re nyertek meg.
Zeke Márió (Gyirmót)
Ebben a fordulóban a Gyirmót szabadnapos volt.

A két csapat egymás elleni mérkőzésein átlagban 2,5 gól születik meccsenként.

A 4. fordulót követően edzőváltás történt a zöld-fehéreknél, akik azóta 8 meccsen 17 pontot gyűjtöttek.

A ZTE elleni kétgólos győzelem ismét megmutatkozott az InStat-értékekben.

A ZTE FC elleni mérkőzésen a kezdőjátékosok által viselt mezekre licitálhattok. A befolyt összegből a Máltai Szeretetszolgálat Székesfehérvári Támogató Szolgálatát és a Szegényeket Támogató Alapítványt segítjük.

December 1-től december 23-ig minden nap más és más terméket vásárolhattok meg kedvezményesen a VidiShopban.

Második csapatunk gyakorlatilag ifista korú játékosokkal volt kénytelen kiállni a Veszprém ellen.