
Második csapatunk gyakorlatilag ifista korú játékosokkal volt kénytelen kiállni a Veszprém ellen.
Vasárnap délelőtt a Pető Tamás irányította Veszprém FC látogatott Székesfehérvárra. NB III-as csapatunk nagy része az elmúlt hetekben a COVID-vírussal megfertőződött - szerencsére az érintett játékosok és a szakmai stáb tagjai is jól vannak. Mivel a találkozót nem lehetett elhalasztani 2021-re, így gyakorlatilag ifista korú játékosokkal kellett felvenni a harcot a rutinos veszprémiek ellen. Egyedül kapusposzton számíthatott Toldi Gábor vezetőedző egy sokat látott játékosra: mivel az összes szóba jöhető hálóőr vagy beteg, vagy sérült, ezért kényszerből a 44. életévében járó kapusedző, Hegedüs Ferenc húzta magára az 1-es számú mezt, aki közel 8 év után védett ismét NB-s mérkőzésen.
Nem estek egymásnak a csapatok, az első percek óvatos mezőnyjátékkal teltek. A 11. percben egy gyors kontra végén Gálfi vihette kapura a labdát, Hegedüs azonban kivetődve, lábbal nagyot védett. A 23. percben megszerezte a vezetést a Veszprém, Nagy 17 méterről tekert a bal alsóba (0-1). A folytatásban is a vendégek irányítottak, fiatal csapatunk nem igazán tudott ziccert kialakítani az ellenfél kapuja előtt. Ennek ellenére a 38. percben sikerült egyenlítenünk, Major Ernő lőtt 30 méterről, szabadrúgásból óriási gólt (1-1). A Veszprém néhány perc alatt ismét megszerezte a vezetést, egy kapu előtti kavarodást követően Gálfi használta ki védőink hibáját, és néhány lépésről a kapuba lőtt (1-2).
A második félidő 60. percében megfogyatkozott csapatunk, a szünetben pályára lépő, élete első NB III-as meccsét játszó Zsédely Zalánt állította ki második sárgával Maml sporttárs. Zsédelyen kívül egyébként még további öt 18 évnél fiatalabb játékos debütált az NB III-ban vasárnap a Veszprém ellen.
A 65. percben újabb gólt szerzett ellenfelünk, egy szélről érkező lapos beadást vágott az ötös sarkáról Gálfi a léc alá (1-3). A 69. percben ráadásul újabb gólt szerezhetett volna a veszprémi támadó, de 7 méterről leadott lövését Hegedüs hatalmas bravúrral ütötte ki a jobb alsó sarok elől.
A találkozó utolsó negyedórájában újabb gól már nem született, fiatal csapatunk tisztességesen helytállt a Veszprém ellen. Ezen a héten két újabb bajnoki vár második együttesünkre, szerdán a Bekő Balázs irányította Tatabánya vendégeként lépünk pályára, míg az idei év utolsó bajnokiját vasárnap délelőtt Felcsúton játsszuk a PAFC II ellen.