hu en
2018. November 20. 11:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
ELLENFÉL-LES
A dobogóért küzdő Újpesttel találkozunk az új stadion nyitómérkőzésén

Novothny Soma legutóbb mesterhármast jegyzett a kisvárdai ködben.

Három év után tér vissza csapatunk Sóstóra, az új stadion nyitómérkőzését november 21-én az Újpest ellen vívjuk. A 6. fordulóból elmaradt találkozó - az OTP Bank Liga jelenlegi egyetlen elhalasztott meccse - 19 órakor kezdődik.

Ahogy legutóbbi ellenfelünk, a Mezőkövesd, úgy a mostani, az Újpest is azonos pontszámmal áll jelenleg a tabellán, mint a Vidi: mindhárom együttes 22 egységet gyűjtött eddig, ami a 4-5-6. pozíciók betöltésére elég. A lila-fehérek jó formában várják az összecsapást, legutóbbi 5 meccsükből 4-et megnyertek (mind a 4-et a liga utolsó 4 helyezettje ellen), csak az MTK-tól szenvedtek vereséget, ráadásul a 12. körben a Kisvárda ellen a sűrű köd miatt később kezdődő mérkőzésen hátrányból tudtak fordítani.

Azon a találkozón mesterhármast ért el az előző idényben a gólkirályi címről mindössze egy találattal lecsúszó Novothny Soma, aki addig a pontig 18 tétmérkőzésen (12 bajnoki, 4 EL, 2 Magyar Kupa) mindösszesen egy gólnál járt. Ezzel viszont azonnal a házi góllövőlista vezetőjévé avanzsált és egyike lett annak a 14 labdarúgónak, akik 4-4 alkalommal voltak eredményesek az idény során. A kanadai táblán a 2 gólos, 3 gólpasszos Beridze az első, akit 4-gyel Novothny, illetve Burekovic követnek. A legtöbb játékperc Obinna nevéhez fűződik, ő eddig az összes bajnoki minden percét a pályán töltötte, míg Szankovics csak 36 percnyi akcióról maradt le. Pajovics és Bojovics 1-1 teljes találkozót hagytak ki.

A transfermarkt.de portál az egész keret értékét 6,8 millió euróra taksálja, ami a 7. legnagyobb az élvonalban, a legtöbbet Novothny (600 ezer euró) éri, majd a nemrég igazolt egykori Vasas-védő, Kire Ristevski jön (500 ezer euró).

Az együttes kezdőkapusa 2015-ös bajnokunk, Filip Pajovics, de az Újpest játékosa még 2006-ban Magyar Kupa-győztes egykori védőnk, Mohl Dávid, mint ahogy saját nevelésű játékosunk, a sokszoros utánpótlás-válogatott Zsótér Donát is.

Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnek sem sárga, sem piros lapok miatti eltiltással nem kell szembenéznie, Simon Krisztián viszont március óta, Nagy Dániel szeptember közepe óta harcképtelen, míg Kire Ristevski Boban Nikolovhoz hasonlóan még válogatott meccsen volt érdekelt hétfőn este.

Az InStat a Kisvárda elleni mérkőzést a köd miatt nem tudta kielemezni, de a korábbiak alapján átlagpontszámok tekintetében Kire Ristevski a legjobb (266), akit Litauszki (257) és Szankovics (254) követ, míg Obinnáé a szezon második legmagasabb, egy meccsen elért pontszáma.

CÍMKÉK
2018-2019 OTP Bank Liga NB I MOL Vidi FC - Újpest FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek