Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Zöld-foki szigeteki válogatott védőnk kemény meccsre, nagy csatára számít.

"Egyáltalán nem egy könnyű időszak ez a mostani, hiszen minden héten két meccset játszunk, és emellett rengeteget is utazunk, ugyanakkor boldogok vagyunk, hogy ilyen "problémákkal" kell megküzdenünk. Nyilván a legtöbben már a jövő heti, Chelsea elleni londoni meccsünket várják a szurkolók közül, mi azonban még egyáltalán nem foglalkozunk ezzel, hiszen vasárnap egy roppant fontos bajnoki vár ránk a DVTK otthonában. Biztos, hogy a hazaiak mindent megtesznek azért, hogy legyőzzenek bennünket, és bebizonyítsák, hogy jobbak annál, mint amit a tabellán elfoglalt jelenlegi helyezésük mutat, azonban nekünk is egyértelmű célunk az, hogy megszerezzük a 3 pontot, és közelebb kerüljünk az első helyezetthez. Kemény meccsre, nagy csatára és persze Vidi-győzelemre számítok" - nyilatkozta honlapunknak Stopira.

Válogatott játékosaink segédkeztek a nyitómérkőzés játékvezetésében.

Védőnk a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.

Vezetőedzőnk és balhátvédünk is nehéz párharcra számít.

Az ezúttal belső védőként futballozó hátvédünké lett a legmagasabb érték a posztján a fordulóban.

Mostantól győztes gólt szerző középpályásunké a 2018-19-es idény kimagaslóan legjobb védekező középpályás-értéke.

Védőnk a jelenlegi keret egyik legeredményesebb játékosa a fővárosi zöld-fehérekkel szemben.