Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Henning Berg, Brockhauser István és Késedi Gábor a hét elején a Bundesliga második helyezettjénél járt.
Sportigazgatónk, Kovács Zoltán téli látogatása után ezúttal vezetőedzőnk, Henning Berg, kapusedzőnk, Brockhauser István, valamint videóelemzőnk, Késedi Gábor voltak a Bundesliga második helyén álló RB Leipzig csapatának vendégei.
A kétnapos villámlátogatás során vezetőedzőnk a német csapat másodedzőjével, Lőw Zsolttal beszélgetett az edzéslátogatás mellett, Brockhauser István és Késedi Gábor pedig a német kollégákkal merültek el a labdarúgás szakmai kérdéseiben - videóelemzőnktől többet között azt is megtudtuk, hogy a Bundesliga egyik élcsapatánál ugyanazzal a négy programmal dolgoznak az elemzők, amelyet ő is használ, igaz, ott egy ötödik szoftvert is bevetnek a siker érdekében a német szakemberek.
"Kovács Zoltán régóta ismeri Lőw Zsoltot a lipcseiek másodedzőjét, ő fogadott minket, valamint ő vezetett körbe a klub edzésközpontjában is. Megnéztünk egy edzést is, nagyon hasznos volt a látogatás, hiszen a Lipcse rövid idő alatt ért el nagy sikereket. Persze ehhez megvan a pénzügyi hátterük is, de a sikerek mögött nem csak ez van, hanem rengeteg szakmai tudás is. Jó volt látni, hogy hogyan működik egy ilyen klub, örültem annak is, hogy sok dologban, például edzésfilozófiában nincs nagy különbség ahhoz képest, ahogyan mi dolgozunk a Vidinél. Értékes tapasztalat volt az ottani szakemberekkel egyeztetni" - mondta a látogatásról Henning Berg.
A három edző a szerda délutáni edzésen természetesen már a Vidi mellett dolgozott, hétfőn és kedden az első csapat szakmai stábjának munkáját a kapusokkal Milinte Árpád segítette.
Vezető-videóelemzőnk az elmúlt héten fehérvári kollégáival a kapusedző-képzésen is bemutatta, milyen munkamódszerekkel dolgoznak a Vidinél.
Kapusedzőnk vasárnap a helyszínen tekintette meg a Genk - Gent rangadót, a találkozó előtt pedig ünnepélyesen köszöntötték a 20 évvel ezelőtti kupagyőztes csapat tagjait.
Kapusedzőnk mellett két korábbi Vidi-kedvenc, Waltner Róbert és Sallói István is pályára lépett a Haladás Sportkomplexumban.
A norvég szakemberrel egy év után, közös megegyezéssel bontott szerződést klubunk.
A két vezetőedző értékelte a bajnoki döntőt.
Vezetőedzőnk szerint a két legjobb együttes találkozik egymással a bajnoki döntőben.