Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az első csapatunk által dedikált mezre március 30-ig lehet licitálni.

Családi okok miatt nem tudott csapatunkkal tartani a spanyolországi edzőtáborba kapusunk, Horváth Tamás. A 29 esztendős hálóőr eredeti tervei szerint nem szeretett volna erről bővebben beszélni, ám most úgy döntött, hogy a jótékonysági licit miatt beszámol a történtekről.
"Sajnos a terhesség 24. hetében extrém koraszülöttként jött világra gyermekünk. Nem szerettem volna erről nyilvánosan beszélni, de végül másképpen döntöttem, látva az orvosok és a nővérek alázatát és kitartását, valamint a kisbabák hihetetlen élni akarását, amely példamutató lehet mindenki számára! Bevallom, eddig ez egy ismeretlen világ volt számomra, nem hallottam arról, hogy mire képes az orvostudomány ezen a téren. Különböző gépek tartják életben az extrém koraszülött babákat, akik sajnos önállóan még képtelenek lennének erre. Segíteni szeretnék az anyagi dolgokon kívül azzal is, hogy a médián keresztül felhívjam a figyelmet az intenzív koraszülött osztály létfontosságú munkájára. Nem szeretném, ha félreértenék a dolgot, nem a kisfiam miatt kezdeményeztem ezt az aukciót, mert ő hála Istennek jól van, hanem azért, hogy minél több babának segíteni tudjunk, hogy esélyük lehessen a teljes életre" - mondta Horváth Tamás.

A Szent János Kórház PIC osztályának alapítványa, a szülők kezdeményezésére alakult, és sok apró, a működéshez elengedhetetlen eszköz vásárlása mellett nagyobb összegű műszerek beszerzését (lélegeztetőgéphez párásító, szekrények, speciális vérnyomásmérő) is vállalja, nővérek, orvosok továbbképzését támogatja.
Az alapítvány célja:
- orvosainak és más szakembereinek, ápolási dolgozóinak bel- és külföldön történő továbbképzése,
- a gyógyító tevékenységet elősegítő tudományos kutatómunka támogatása,
- gyors és hatékony orvosi tevékenysége feltételeinek biztosítása az orvostechnika fejlesztésével és korszerű ápolási segédeszközök beszerzésével,
- gyógyító tevékenysége színvonalának emelése érdekében gazdasági-műszaki eszközök, gyógyszerek beszerzésének támogatása,
- gyógyító tevékenysége mellett a koraszülöttek rehabilitációjának megszervezése és elősegítése ambulancia működtetésével, gyógytorna szervezésével,
- koraszülött ápolás keretében végzett tevékenység kapcsán kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek jutalmazása.
Az alapítvány célja továbbá, hogy támogatásban részesítsen olyan szakmai programokat, amelyek a koraszülött gyermekek megmentését, illetve egészséges fejlődését segíti elő.
Az egész csapat által dedikált Vidi-mezre ide kattintva licitálhat, március 30-ig!
Azon szurkolóink, akik a liciten nem tudnak részt venni, de szívesen segítenének, az alábbi számlaszámra utalva támogathatják az alapítvány munkáját: 11709002-20126759
Szabó Bálint az U17-es, Tóth Bence az U21-es válogatottban lépett pályára
2018. Március 23.
A fiatalabbak 1-1-es döntetlent játszottak Szlovéniával, az idősebbek magabiztosan győzték le Ciprust.
Hivatalos az utolsó nyolc NB I-es forduló kezdési időpontja
FELNŐTT @ 2018. Március 22.
Legalább négy Vidi-mérkőzést közvetít az M4 Sport.
Pátkai Máté: "Jó hangulatban készülünk Kazahsztán és Skócia ellen"
2018. Március 22.
Nemzeti csapatunk - három Vidi-játékossal a keretben - pénteken és kedden este hazai pályán fogadja Kazahsztán és Skócia legjobbjait.
Három vidissel a kezdőben vezettünk az angolok ellen, de végül érvényesült a papírforma
2018. Március 21.
Elkezdődött a Eb-selejtező elitköre. Mocsi, Bolla és a kölcsönben futballozó Bévárdi is ott volt a magyar U19-es válogatottban a címvédő ellen, utóbbi gólt szerzett.
Horváth Tamás távozik a Viditől
2018. Január 08.
A kapus közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal.
Átvette a dedikált mezt a jótékonysági licit győztese, Németh Csaba
2017. Április 06.
Szurkolónk kapusunktól, Horváth Tamástól vette át az ereklyét.



















