Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Második csapatunkban több próbajátékos is pályára lépett a szombati, Bicske elleni edzőmeccsen.
Szombat délelőtt -8 fokban játszotta le első idei felkészülési mérkőzését Disztl László együttese. Az első félidőben a Gyánó - Csongrádi, Kónya, Lencsés, Baksa - Réti, Schiller - Véninger, Hamed, Ante Solomun - Kondor tizenegyet küldte pályára a vezetőedző, míg a második félidőben Borsos, Vincze, és Pápai mellett három próbajátékos, Lassú Zsombor, Vincze Dávid és Szántai Szabolcs is lehetőséget kapott. A szintén próbajátékon lévő Hamed Hajrovics végigjátszotta a 90 percet.
A mérkőzés 21. percében Csongrádi remek beadását Ante Solomun szép mozdulattal juttatta a bicskei csapat kapujába, majd nem sokkal később a horvát U19-es válogatott támadó egy gólpasszt is kiosztott Véningernek, így a félidőben 2-0-ra vezetett a Vidi II.
A második 45 percben sem sokat változott a játék képe, a mieink rengeteget birtokolták a labdát, több nagy ziccert is kiharcoltak, de vagy a bicskei kapus, vagy a kapufa mentett. A 74. percben Hamed Hajrovics is feliratkozott a góllövők közé, a gólpasszt pedig ezúttal is Solomun adta. A vendég bicskei együttes a mérkőzés 91. percében, egy távoli góllal szépített, így első idei edzőmeccsét 3-1-re nyerte meg a Vidi II, amely legközelebb szerda este 19-kor a Megye I-es éllovas Iváncsát látja vendégül Sóstón.
DISZTL LÁSZLÓ: "Több próbajátékos is pályára lépett az első edzőmeccsünkön. Jó iramban futballoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki. A felkészülés elején járunk, az első két-három hét a legnehezebb. Ez olykor a játékunkon is meglátszódott, hiszen akadtak technikai hibák, de összességében elégedett vagyok a látottakkal. Jól szolgálta a felkészülésünket ez a találkozó."
Délelőtt a konditeremben, délután pedig a futballpályán készültek játékosaink.
Új játékosunk ahogyan Vardar-, úgy Vidi-mezben is trófeákat szeretne ünnepelni.
A két vezetőedző érétkelte a Vidi-Beijing Renhe felkészülési találkozót.
Sokáig úgy tűnt, 1-0-ra megnyerjük a meccset, a 90. percben egyenlített a kínai csapat.
40-szeres ecuadori válogatott támadó is található az ázsiai csapat keretében.
Középpályásunk a Beijing Renhe FC elleni felkészülési mérkőzésről, és a spanyolországi edzőtáborról, valamint az átigazolási pletykákról is nyilatkozott honlapunknak.