Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
40-szeres ecuadori válogatott támadó is található az ázsiai csapat keretében.
Január 20-án, szombaton 15:30-tól a Vidi benidormi felkészülésének és a naptári évnek az első összecsapására kerül sor. Csapatunk ellenfele a kínai Beijing Renhe FC lesz, amely a tavaszi-őszi rendszerű pontvadászat kezdetére készül - méghozzá újoncként.
A Renhe ugyanis a 2017-es esztendőben ezüstérmet szerzett a másodosztályban és ezzel kvalifikálta magát az élvonalba, ahol az újkori futballpiac leggazdagabb klubjai is szerepelnek. Ellenfelünk keretében jelenleg három légiós található és a transfermarkt.de becslései szerint mindhármuk piaci értéke messze kiemelkedik a többiek közül.
A tízszeres kenyai válogatott Masika a legkevésbé értékes hármójuk közül a portál szerint, az ő piaci ára 800 ezer euró. A brazil támadó középpályás, Ivo 1 millió eurót ér; míg a harmadik külföldi játékos, a 40-szeres ecuadori válogatott Jaime Ayoví értékét 3,2 millió euróra taksálják. A Beijing keretének összes többi tagját együtt 2,45 millió euróra árazta be a transfermarkt.de.
A csapat vezetőedzője ismert név: Luis García korábban a Levantét és a Getafét is irányította, Kínában pedig június óta dolgozik.
A Beijing Renhe már régebb óta Spanyolországban edzőtáborozik, január 9-én érkeztek meg Európába és 12-én lejátszották az első idei felkészülési találkozójukat is. Az ellenfél a spanyol ötödosztályú, helyi Benidorm volt, amelyet 2-0-ra múltak felül.
Egy évvel ezelőtt 1-1-es döntetlent játszottunk a kínai csapat ellen.
Balhátvédünket kérdeztük az edzőtábor első feléről.
A Sparta Praha mellett a Beijing Renhe ellen is pályára lép január 21-én a csapat.
A két vezetőedző érétkelte a Vidi-Beijing Renhe felkészülési találkozót.
Sokáig úgy tűnt, 1-0-ra megnyerjük a meccset, a 90. percben egyenlített a kínai csapat.
Középpályásunk a Beijing Renhe FC elleni felkészülési mérkőzésről, és a spanyolországi edzőtáborról, valamint az átigazolási pletykákról is nyilatkozott honlapunknak.