Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Szerdán Budafokon, szombaton Debrecenben lépünk pályára. A Vidi II hazai pályán fogadja a Honvéd II-t vasárnap.




18. forduló
2016. December 03. 18:00



8. forduló
2016. November 30. 12:00



18. forduló
2016. December 04. 11:00
Magyar Kupa, 8. forduló
2016. november 30. szerda, 12:00: Budafoki MTE - Videoton FC
Szerdán délben az NB III Közép-csoportjában szereplő, és jelenleg a második helyen álló Budafok vendégeként lépünk pályára a Magyar Kupa következő fordulójában. A Prukner László vezette csapat a legutóbbi bajnoki fordulóban rangadót játszott, hiszen az éllovas Szigetszentmiklóst fogadta, és végül 2-1-es vereséget szenvedett.
OTP Bank Liga 18. forduló
2016. december 3. szombat, 18:00: DVSC - Videoton FC
Első csapatunk szombat este a tabellán a 8. helyen álló DVSC otthonába látogat. A piros-fehérek eddig jócskán várakozáson alul szerepelnek az idei bajnokságban, augusztusban például 5-1-re nyertünk ellenük hazai környezetben. Szintén mellettünk szól az is, hogy a Nagyerdei Stadionban még pontot sem vesztettünk a Loki ellen, bízunk benne, hogy ez a jó sorozatunk ezen a hétvégén sem szakad meg.
NB III Nyugati csoport 18. forduló
2016. december 4. vasárnap, 11:00: Videoton FC II - Bp. Honvéd II
Második csapatunk a Honvéd II ellen zárja a 2016-os esztendőt hazai pályán. Disztl Lászlónak nem lesz könnyű dolga, hiszen sérülések és eltiltások miatt több alapemberére sem számíthat, és a csapat is hullámvölgyben van, legutóbbi 4 bajnokiján nem tudott pontot szerezni a kis Vidi.

Csapatkapitányunk a DVSC elleni bajnokin jubilált a magyar élvonalban. Felelevenítettük magyarországi pályafutásának néhány emlékezetes mérkőzését.

Már Kovácsik és Lazovics is posztjának egyeduralkodója.

Győztes gólt szerző játékosunk nyilatkozott a lefújás után.

A két vezetőedző értékelte a szombat esti bajnokit.

Anel Hadzic gólja döntött a Nagyerdei Stadionban.

A Nagyerdei Stadionban három hónapja nem nyert a DVSC, a legutóbbi fordulóban Sopronban léptek pályára, 1-0-ra kikaptak a Haladástól.