– Boszniában születtél, de gyermekkorod óta Ausztriában élsz családoddal együtt. Emlékszel még, hogy miért döntöttetek úgy, hogy elköltöztök otthonról?
– Hároméves voltam, amikor elkezdődött a háború. Édesapám korábban is dolgozott Ausztriában, és jobbnak látta, ha már nem csak ő tér oda vissza, hanem édesanyámmal mi is vele tartunk.

– Már egészen fiatalon focizni kezdtél? Ausztriában akár a nagyon népszerű téli sportok egyikét is választhattad volna.
– Síelni nagyon szeretek. De természetesen, amióta profi játékos vagyok, azóta ez kimarad, hiszen ez egy nagy sérülésveszéllyel járó sport. Majd ha valamikor befejezem a focit, akkor újra lécre állok. Amúgy igen, ötévesen már fociztam. Nagybátyám is focizott, apukám pedig profi volt, a jugoszláv másodosztályban is játszott, egy komolyabb sérülés után pedig az osztrák harmad-, negyedvonalban vezetett le.

– Ha az utánpótás-éveket is számoljuk, több, mint tíz évet töltöttél el a Ried együttesénél, mielőtt Grazba igazoltál. Nem lett volna kényelmesebb, úgymond helyi legendaként visszavonulni?
– Először egy kisebb csapatban kezdtem játszani, de hamar a riedi akadémiára kerültem. Nagyjából 14 évet töltöttem el a Riedben, 200 felnőtt mérkőzésnél is többet játszottam ott. Nagyon sokat jelent nekem a klub, úgy érzem, hogy ez kölcsönös, sokra tartanak az ottaniak, akik értékelték, hogy mennyit tettem a klubért. Mindig szívesen térek vissza a klubhoz, amikor hazamegyek, ez sosem fog változni, de a pályán szükségem volt új kihívásokra.

– Volt egy másik váltás is a karrieredben: az osztrák utánpótlás-válogatottak után felnőttként már a bosnyák csapatban debütáltál.
– Így van, U20-as és U21-es válogatott voltam Ausztriában. Nagyon hálás vagyok mindenért Ausztriának, de bosnyák vagyok, szokták mondani, hogy a vér nem válik vízzé. A boszniai szövetségtől sokszor megnéztek, mielőtt megkérdezték, hogy szeretnék-e a válogatottban játszani, nem volt kérdés, hogy igent mondok. Édesapám is mindig azt mondta, hogy a bosnyák színekért focizzak, ha felmerül ez a kérdés, szóval minden a boszniai válogatott mellett szólt.

– Pályára léptél a 2014-es világbajnokságon is, olyan sztárokkal szerepeltél együtt, mint Pjanic vagy Dzeko. Mekkora volt a felhajtás körülöttetek? Szerencsére idén nyáron mi is megtapasztalhattuk, hogy mekkora őrület veheti körül a válogatottat, amikor egy nagy tornán vesz részt a csapat.
– Persze, nagy volt a nyüzsgés a csapat körül, ez érthető ilyenkor. A klubokhoz is valamivel több pénz került, a két említett játékos pedig hatalmas sztár Boszniában, nem csak akkor, amikor valamilyen világverseny van.

– Májusban játszottál utoljára a válogatottban, a legutóbbi keretekből viszont kimaradtál. Beszéltél erről Mehmed Baždarević szövetségi kapitánnyal
– Szinte minden mérkőzés után beszélünk. Egy darabig csapat nélkül voltam, mielőtt a Vidihez igazoltam, hiányoztak a lábamból a mérkőzések és a csapatedzések. Azt mondta, hogyha továbbra is folyamatosan játszom a Vidiben, akkor a februári, márciusi keretben már újra ott lehet a nevem. Örültem ennek, mert nagyon fontos számomra a válogatott is.

– Több mint 200 élvonalbeli találkozót játszottál Ausztriában. Mit gondolsz, miben jár előrébb az osztrák bajnokság a magyarnál?
– Az infrastruktúrát tekintve egyelőre még előrébb jár az osztrák foci, a néző is több a stadionokban. Nagyon bíznak a fiatalokban is, sok tapasztalatlan játékos kap lehetőséget az edzőktől. Magyarországon valamivel keményebb a bajnokság és itt is sok jó labdarúgót láttam már, szóval nagy különbség azért nincs a két liga között.

–  Ne haragudj, a sapkát levennéd? Csak csinálnánk anélkül is egy pár képet.
– Hát, ha muszáj... el kéne mennem fodrászhoz, nem túl jó ma a hajam.

–  Dehogy is, jó lesz így.
–  Jó, de ezekből ne kerüljön ki sok kép a cikkhez (nevet).

– Mielőtt a Vidihez kerültél, fél évig Törökországban játszottál. Gondolom hosszabb távra terveztél. Mi volt a gond?
– Személyesen semmi, a csapat viszont sajnos kiesett. Már akkor utolsók voltak, amikor kiigazoltam, de bíztam benne, hogy sikerül megragadni az élvonalban. Nem jött össze, én pedig az otthonomhoz közelebb szerettem volna folytatni.

– Mit értesz otthon alatt? Ausztriát, vagy Boszniát?
– Na igen, ez egy érdekes kérdés. Az életem Ausztriában van, a családom, a lakásom is, de Boszniában is otthon érzem magam, szóval leginkább mindkettőt.

– Mielőtt a Vidihez igazoltál, beszéltél a magyar bajnokságról Asmir Suljiccsal, vagy akár válogatott csapattársaddal, Muhammed Besiccsel?
– Besiccsel nem, de Asmirral sokat beszéltünk. Csak jókat mondott a klubról és a bajnokságról is, sokat számított számomra a véleményre.

– Amikor az ember azt olvassa, hogy érkezik egy bosnyák válogatott védekező középpályás, akkor - és ezt ne értsd félre - hajlamos arra, hogy egy pitbull típusú labdarúgóra gondol, amíg te inkább elegánsabban teszed a dolgod a középpálya közepén.
– Tényleg nem vagyok egy Gattuso (nevet). Tudok agresszívan játszani, ha kell, de nem célom levadászgatni az ellenfelet. Elsősorban játszani, focizni szeretek, nem pedig rombolni. Persze szükség van némi jó értelemben vett agresszivitásra a labdarúgásban, de a védekezés mellett szeretem bejátszani a két tizenhatos közötti területet és igyekszem kivenni a részemet a támadásokból is.

– A Vidinél most kimondott cél a bajnoki cím. Könnyű megfelelni az ilyen elvárásoknak?
– Normális, hogy ez a cél, mi, játékosok is bajnokok szeretnénk lenni. Erős a keret, jók az edzők, szerintem képesek vagyunk odaérni az első helyre. Úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy a Vidi egy emlékezetes szezont zárjon.

– A csapatszellem is jónak tűnik, aki követ titeket instagramon, napi szinten láthatja, hogy szinte mindig készül egy-egy közös kép, vagy videó a nap zárásaként.
– Igen, rendben van a csapategység. Például ezért is meglehet az aranyérem, mert mindenki együtt küzd a közös célokért. Jó most ebben a csapatban játszani.

– Akkor már csak azt áruld el, hogy milyen számokat énekel Suljic állandóan a kocsidban, amikor edzésre jöttök?
– Na nem, ez egy hatalmas titok (nevet)! Talán túlságosan is szeretjük a bosnyák slágereket, általában ezek szólnak.

– Mivel töltöd az edzéseken, mérkőzéseken kívüli időt? Már, amikor nem éppen honfitársad énekét hallgatod?
– Sok időt töltök a családommal, barátnőmmel, ő ide is költözött velem Székesfehérvárra. Van egy kutyánk is, szívesen sétálgatunk vele a városban. Nem mondom, hogy sokat járok el ide-oda, persze néha beülünk valahova a többiekkel, de alapvetően tetszik, hogy ilyen nyugodt, barátságos helyen élünk.