hu en
2016. Október 08. 14:15  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Egymás közti játékkal pótolta csapatunk az elmaradt felkészülési mérkőzést

Az FK Senica lett volna a Vidi ellenfele szombaton, a szlovák klub azonban lemondta a találkozót.

A Videoton FC a szlovák első osztályú FK Senica ellen játszott volna felkészülési mérkőzést semleges helyszínen szombat délután, azonban tervezett ellenfelünk korábban lemondta a találkozót. A háromhetes bajnoki szünetben viszont fontos volt, hogy a játékosok mérkőzés-terhelést is kapjanak, ezért a szakmai stáb úgy döntött, hogy egymás közti játék lesz a program. A 3x30 perc során összesen 26 játékos lépett pályára, a Vidi II fiatal tehetségei is bizonyítási lehetőséget kaptak Henning Berg vezetőedzőtől.

Az első 30 percben a Kovácsik - Nego, Fejes, Vinícius, Szolnoki - Pátkai, Hadzic - Barczi, Oliveira, Bévárdi - Kondor tizenegy gyorsan kétgólos előnyhöz jutott Kondor és Barczi góljaival a Zöldesi - Sejben, Pölöskei, Varga B., Schiller - Juhász, Varga J. - Bódi, Kovács, Suljic - Scsepovics összetételű csapat ellen. A folytatásban kiegyenlített játékot láthattunk, a félóra letelte előtt nem sokkal azonban Barczi újabb gólt szerzett, így a "piros mezesek" háromgólos előnyre tettek szert az "első harmad" végén. 

A szünetben két piros mezes játékos (Oliveira és Bévárdi) átállt a fehérekhez, helyükre Bódi és Suljic érkezett a másik csapatból. A második 30 perc elején Bévárdi rögtön be is vehette volna Kovácsik kapuját, azonban a fiatal támadó lövését nagy bravúrral védte a rutinos hálóőr. Tíz perccel később Kovács mutatott be nagy szólót, majd Scsepovicsot hozta játékba, aki 15 méterről kilőtte a jobb felső sarkot, 3-1-re módosítva a mérkőzés állását. A "második harmad" közepén három Vidi II játékos (Kondor, Schiller, Varga B.) lejött a pályáról, helyükre szintén a tartalékcsapat keretéhez tartozó labdarúgók (Solomun, Lencsés, Kónya) álltak be. A játékrész utolsó perceiben Barczi két szép csel után Bódinak passzolta a labdát, ő pedig közelről a rövid sarokba pörgette azt, így 4-1-es előnnyel várhatta a piros csapat az utolsó 30 percet.

A második szünetben is volt két változás, Juhász és Varga piros mezbe bújtak, míg Hadzic és Pátkai fehér szerelésben kezdték el az utolsó játékrészt. A játék képe nem sokat változott, továbbra is a pirosak játszottak fölényben, az 5-1-es végeredményt Bódi állította be a 73. percben. Az utolsó tíz percben még egy cserét könyvelhettünk el, Kónya helyére Réti állt be, ő volt a 26. játékos a meccsen, újabb gól azonban már nem esett.

Csapatunk jövő héten szombaton már tétmérkőzésen lép pályára Miskolcon, a DVTK ellen.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek