Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a DAC-Vidi felkészülési mérkőzést.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/22076_I5U3GawcoO.jpg)
Marko Nikolics:
Fontos volt számunkra, hogy eljöjjünk ide Dunaszerdahelyre és pályára lépjünk a DAC ellen a magyar szurkolók miatt. Több olyan játékos lehetőséget kapott, aki mostanában kevesebb játékpercet kapott. Sérülése után újra pályán volt Vinícius, kezdőként játszott Tamás Krisztián és Géresi Krisztián, a második félidőben pedig Barczi Dávid és a fiatal Réti Patrik is pályára léphetett. Az első félidőben talán túl barátságos vendégek voltunk, nem játszottunk jó hozzáállással és balszerencsés gólt kaptunk. A második játékrészben már szerintem mi voltunk a jobb csapat, de egy kontratámadásból megkaptuk a második gólt. Lőttünk egy megadott és egy meg nem adott gólt, voltak még lehetőségeink, jó volt arra ez a találkozó, hogy lássuk ki-milyen formában van.
Marco Rossi:
Fel kellett nőnünk ma a Vidi szintjére, mert minőségben egyébként még nem tartunk ott, mint ők. Fontos fiatal csapatunk számára, hogy ilyen ellenfelekkel szemben játszhassunk edződhessenek. Négy játékosunk hiányzott a válogatott elfoglaltságok miatt, persze ugyanez volt a helyzet a Vidinél is. A hozzáállásunk ma rendben volt, és a taktikai elemeket vizsgálva is azt tudom mondani, hogy jó munkát végeztek a fiúk. A szlovák bajnokság egyébként elég kiegyensúlyozott, talán csak a Zsolna és a Slovan lóg ki kicsit felfelé, utána – velünk együtt – 4-5 csapat hasonló színvonalon van. Harcolunk minden meccsen mint ma, de úgy gondolom, hogy jó úton vagyunk. Beszéltem a lefújás után is Mervó Bencével, nagy ütközés volt, de úgy tűnik, hogy szerencsére minden rendben van vele.
![](_files/news/small/22078_zbp1e0xv9Y.jpg)
19. életévét csak decemberben betöltő középpályásunk a DAC elleni meccsen debütált első csapatunkban.
![](_files/news/small/22077_5tRxYXv4NZ.jpg)
Az 59. percig pályán lévő támadónk értékelt a lefújás után.
![](_files/news/small/22075_Ov5txwMabm.jpg)
Malec és Divkovic góljaira csak Scsepovics válaszolt, így felkészülési mérkőzésen 2-1-re alulmaradtunk a dunaszerdahelyi együttes ellen.
![](_files/news/small/22069_4KpS9VMgI3.jpg)
A dunaszerdahelyi együttessel először 1980-ban találkoztunk, legutóbb pedig 2015-ben. 1993-ban 7-1-re győztünk ellenük.
![](_files/news/small/22057_IOJtz6gyqx.jpg)
A válogatott szünetben Felvidékre látogatunk.
![](_files/news/small/22053_uEhS9MPcI1.jpg)
Nemzetközi találkozó előtt a Vidi, miközben három játékosunk vb-selejtezőn lép pályára. A Vidi II korábbi Magyar Kupa-ellenfelünkkel szemben javíthat.