Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
19. életévét csak decemberben betöltő középpályásunk a DAC elleni meccsen debütált első csapatunkban.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/22078_zbp1e0xv9Y.jpg)
Nagy nap volt a szombati fiatal, saját nevelésű középpályásunk, Réti Patrik számára. Az 1998-as születésű játékos - aki már második idényét teljesíti a Vidi II-ben és a Csepel elleni bajnokin gólt is szerzett - ugyanis első ízben volt keretben a Videoton FC első csapatában és azonnal lehetőséget is kapott Marko Nikolics vezetőedzőtől: az 59. percben Géresi Krisztián helyére állt be a DAC ellen 2-1-re elveszített felkészülési találkozón.
"Nagyon régóta vártam már ezt a pillanatot, egészen kisgyermekkorom óta azért dolgozom, hogy debütálhassak a felnőtt együttesben. Úgy éreztem, hogy jól ment a játék és jó úton is haladok, de természetesen még rengeteget kell tennem annak érdekében, hogy a későbbiekben is keretbe kerülhessek az első csapatnál és egyre többet léphessek pályára. Marko Nikolics vezetőedző egyszerű futballt kért tőlem, hogy passzoljak sokat, ne dédelgessem a játékszert, valamint harcoljak minden labdáért. Néhány hibát természetesen vétettem, de összességében úgy vélem, megoldottam a feladatot. A későbbiekben is azon leszek, hogy bizonyítsak a vezetőedzőnek és még több szerepet kapjak a Vidinél" - fogalmazott a szombati összecsapás lefújását követően Réti Patrik.
![](_files/news/small/22077_5tRxYXv4NZ.jpg)
Az 59. percig pályán lévő támadónk értékelt a lefújás után.
![](_files/news/small/22076_I5U3GawcoO.jpg)
A két vezetőedző értékelte a DAC-Vidi felkészülési mérkőzést.
![](_files/news/small/22075_Ov5txwMabm.jpg)
Malec és Divkovic góljaira csak Scsepovics válaszolt, így felkészülési mérkőzésen 2-1-re alulmaradtunk a dunaszerdahelyi együttes ellen.
![](_files/news/small/22069_4KpS9VMgI3.jpg)
A dunaszerdahelyi együttessel először 1980-ban találkoztunk, legutóbb pedig 2015-ben. 1993-ban 7-1-re győztünk ellenük.
![](_files/news/small/22057_IOJtz6gyqx.jpg)
A válogatott szünetben Felvidékre látogatunk.
![](_files/news/small/22053_uEhS9MPcI1.jpg)
Nemzetközi találkozó előtt a Vidi, miközben három játékosunk vb-selejtezőn lép pályára. A Vidi II korábbi Magyar Kupa-ellenfelünkkel szemben javíthat.