hu en
2016. Március 24. 07:24  -  Acsai N. Ferenc
Fehérváron jártak a Dinamo Bukarest szakemberei

A Vidi és a sokszoros bajnok román klub közötti hosszú távú kapcsolat kialakítása a cél.

Hadnagy Zsoltnak, a Vidi vezető játékosmegfigyelőjének meghívására az elmúlt napokat Székesfehérváron töltötte Gabi Raduta, a Dinamo Bukarest akadémiájának vezetője és Iorga Marius Lucian, az egyesület vezető scoutja. A román klub szakemberei több utánpótlás edzést megnéztek és tárgyaltak Kenyeres Imre utánpótlás vezetővel is.

"Néhány hónappal ezelőtt voltam látogatóban a Dinamónál, most ezt viszonoztuk. Megpróbáltuk nekik megmutatni, hogy hogyan zajlik az utánpótlás nevelés Székesfehérváron, és azt kell mondjam, meg voltak elégedve a látottakkal. Vannak különbségek a két klub között, de sok hasonlóság is, azt gondolom, hosszú távon mindenképp hasznos a jó kapcsolat fenntartása egy ilyen eredményes, ráadásul szomszédos országbeli együttessel" - fogalmazott Hadnagy Zsolt.

Gabi Raduta szerint tökéletesen rendszerezett klub a Vidi, ahol jó helyen vannak a gyerekek. "Meglátásom szerint az edzések intenzitása és a háttér is nemzetközi szintű. Tudom, hogy elsősorban a városban, a város környékén és a megyében élő játékosokat próbálja idecsábítani a Vidi, mi egy kicsit nagyobb merítéssel dolgozunk, az a célunk, hogy az ország legtehetségesebb fiataljai hozzánk jöjjenek. Természetesen más a két klub helyzete, hiszen mi egy fővárosi csapat vagyunk. De például ugyanúgy a harmadosztályban játszik a második számú csapatunk, mint itt a Vidié, a különbség talán abban van, hogy mi a sok-sok fiatalból, akik nálunk nőnek fel, nagyon sokat kölcsönadunk a másodosztályba is. Örülök, hogy lehetőségünk volt tanulni a legutóbbi magyar bajnoknál" - nyilatkozta a román klub akadémiájának vezetője.

„Annak ellenére, hogy a Dinamo Bukarest elsősorban a korosztályos válogatott játékosokat gyűjti magához, kiderült, hogy a képzési és a versenyeztetési alapelveink terén is nagy a hasonlóság. Törekszünk arra, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki a környező országok vezető csapataival, hogy korosztályos játékosaink nívós nemzetközi mérkőzéseken tudjanak szerepelni. Már most lefixáltuk, hogy a közeljövőben a Videtoton FC is részt vesz az általuk szervezett tornán. Büszke vagyok arra, hogy a vendégek egyértelműen elismerően beszéltek rólunk" – mondta Kenyeres Imre, a Vidi utánpótlás sportigazgatója.

"Próbálunk tanulni Székesfehérváron is, ahogy minden klubnál, ahol megfordulunk, ezért több utánpótlás edzést is megnéztünk az elmúlt napokban. Nagy különbség van infrastrukturális szinten a Dinamo és a Vidi között, sajnos nekünk egyelőre nem áll rendelkezésünkre olyan mennyiségű és minőségű pálya, mint itt. Kitűnően szervezett az egész rendszer, ami nagyon tetszik, biztos vagyok benne, hogy rengeteg hasznos új ismerettel térünk majd haza" - osztotta meg tapasztalatait a vidi.hu-val Iorga Marius Lucian, scout.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek