Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az első percben megszerezte a vezetést az Illés Akadémia, a végén azonban ők örültek jobban az egy pontnak a 40 percig emberhátrányban futballozó Vidi U21 ellen.
A Csucsánszky Zoltán vezette Vidi U21 - amely tavaly még az U19-es másodosztályban szerepelt - kiválóan kezdte az idei U21-es elsőosztályú bajnokságot, hiszen az ötödik forduló után négy győzelemmel és egy döntetlennel, veretlenül állt az első helyen. Hozzánk hasonlóan szintén vereség nélkül állt a szerda délutáni meccs előtt az Illés Akadémia, melynek vezetőedzője klubunk egykori kiváló labdarúgója, Kuttor Attila.
Az első helyezett látogatott tehát a második helyezett otthonába, és már az első perc végén gólnak örülhettek a szombathelyiek, ugyanis egy gyors akció végén, egy szélről érkező beadás Leo lábáról került a kapunkba. Ezúttal mindkét csapatban több olyan fiatal labdarúgó is szerepet kapott, akik egyébként az NB III-as bajnokságban játszanak hétről hétre. Nálunk Tar, Paudits, Kiprich, Leo, Sárközi és Alex lépett pályára. A folytatásban csapatunk egyre veszélyesebb támadásokat vezetett, és Havasi Dániel 13. percben szerzett szép góljával már 1-1 volt az eredmény. Itt kell megjegyeznünk, hogy a gólerős támadó, aki tavaly 28 U19-es bajnoki mérkőzésen 72 (!) gólt szerzett, az U21-ben is ipari mennyiségben termeli a gólokat, hat meccsen öt gólnál jár. A 17. percben pedig már nálunk volt az előny, Paudits találatával vettük át a vezetést. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, és ha kicsit több szerencsénk van, akár nagyobb arányban is vezethettünk volna.
A második félidőből alig telt el 5 perc, amikor is Sárközit második sárgával kiállította a játékvezető, ráadásul védőnk a 16-oson belül szabálytalankodott, így a hazaiak büntetőt végezhettek el, és bár Papp érezte az irányt, nem tudta védeni Fider büntetőjét. A hátralévő időben mindkét oldalon voltak lehetőségek, az utolsó perceket azonban csapatunk nagyon megnyomta, így emberhátrányban is közelebb álltunk a győzelemhez.
Az őszi szezon egyik legnagyobb rangadóján végül döntetlen született, így továbbra is veretlen mindkét együttes a bajnokságban.
Vidi-rajongó gyerekek által vezetett blogunk tizenhetedik bejegyzésében Paulik Zsófi, Paulik Imre és Paulik Barnabás osztják meg az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen átélt élményeiket.
A szeptember 23-án, kedden délután megrendezésre kerülő SzTK-Erima - Videoton FC MK-meccsre a Vidi szurkolói csütörtöktől elővételben vásárolhatnak belépőt Székesfehérváron.
1974. szeptember 18-a mérföldkő volt csapatunk történelmében, ugyanis ezen a napon játszottuk az első UEFA-Kupa meccsünket, méghozzá az olasz SSC Napoli otthonában.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Szabó találatával már az első félidőben kialakult a végeredmény a Dukla ellen.
A mérkőzés után megjelent Nemzeti Sport nem volt "elájulva" a Vidi játékától és a végeredménytől sem.