2010. január 7-én, ünnepelte 76. születésnapját Kovács Ferenc, klubunk tiszteletbeli elnöke.

„Huszonhárom évet futballoztam az MTK-ban” – mesélte Feri bácsi egy korábbi, vele készített interjúban. „Még ’negyvenhétben fedezett fel egy Molnár nevű férfi, amikor a Kossuth Előre nevű kölyökcsapattal megnyertük a mezítlábas bajnokságot. Micsoda meccsek voltak azok! A csepeli Neményi pályán (a későbbi Papírgyári pályán) játszhattunk, szinte valamennyien futballisták szerettünk volna lenni. Nekem sikerült. Hívtak a BKV Előrébe, de aztán nem ott, hanem az MTK-ban kaptam igazolást. Attól kezdve a Hungária körúti pálya volt a második otthonom. Kétszer nyertem bajnokságot, kétszer KK-t és döntőt játszhattam a KEK-ben” – emlékezett a hajdani Kovács III, aki talán nem is gondolt rá, mennyi minden kimaradt a zanzásított emlékezésből, milyen nagyszerű pillanatoknak volt – játékosként is – tanúja.

Hogy, mást ne mondjunk, játszott azon a bizonyos, 1955. január 9-i, Budapesti Honvéd – Vörös Lobogó 9:7-es mérkőzésen, amelyet minden idők legpazarabb magyar bajnokijának tartunk – alkalmasint persze a nemzetközi összehasonlításban is alig van párja.
A jelen futballbarátainak talán azt érdemes szem előtt tartania, olyan volt ez, mintha manapság a Chelsea és a Manchester United találkozna: a Honvéd és az „Emtéká” is bizonnyal ott volt Európa legjobb öt klubcsapata között. Az előző évről elhalasztott, hóban vívott, tulajdonképpen tét nélküli találkozón nem a hideg miatt volt piros az Üllői úti (!) pálya 25 000 nézőjének tenyere. A két csapat (Bp. Honvéd: Sántha – Rákóczi, Lóránt (Palicskó, 27. p.), Kovács – Bozsik, Bányai – Machos, Kocsis, Tichy, Puskás, Babolcsay. Bp. Vörös Lobogó: Fecske – Kovács II, Börzsei, Lantos – Kovács I, Kovács III – Sándor (Gál, 33. p.), Kárász, Hidegkuti, Arató, Molnár.) bombaformában játszott. Puskás négy, Kocsis három, Tichy két gólt vágott az egyik oldalon, Hidegkuti szintén négyet, Sándor „Csikar” kettőt, Kárász egyet a másik csapatból. Hogy milyen idők voltak azok, milyen futballban lett kifogástalan úriember Feri bácsi, arra példa: a 19. percben a Vörös Lobogó, Sándor két remek góljával már 3:1-re vezetett: Lóránt Gyula „büntetett”, úgy letalpalta Csikart, hogy szegény egy darabig sántikált, majd lejött. Lóránt megúszta a kiállítást, Pósa játékvezető nem küldte le az Aranycsapat és a Honvéd középhátvédjét. Kalmár Jenő, a kispestiek edzője azonban a maga módján „igazságot tett”: lecserélte védőjét.
De, emlékezhetünk a nemzetközi sikerekre is: az 1963-64-es kiírásban, az MTK elképesztően jó meccsekkel masírozott végig a Kupagyőztesek Európa-kupájában. A kék-fehérek számára a Szlavia Szofia és a Motor Zwickau (az NDK-sok ellen Feri bácsi gólt is szerzett) még csak a „bemelegítést” jelentette, majd jött a negyeddöntőben a Fenerbahce – a törökök ellen harmadik meccsen, Rómában kellett kivívni a továbbjutást. Az elődöntőben a Celtic három:nullra győzött Glasgow-ban, de innen hallgassuk Feri bácsit: „Életem egyik legnagyobb futballélménye volt a Celtic elleni KEK-elődöntő. Három:nullára kaptunk ki Glasgow-ban, de ott én és Sándor Csikar nem játszottunk, a visszavágóra viszont mindketten felépültünk. Bakos Blumi, a mi legendás intézőnk bement a skótok elnökéhez, s arról érdeklődött, hol legyen az esetleges harmadik meccs, ha mi is három nullára nyerünk. A skót úriember nevetve tessékelte ki Blumit, mondván, ne viccelődjön vele… Igaza lett, négy nullára nyertünk, mi mentünk tovább, én meg persze felpiszkáltam Bakos Blumit, s arra biztattam, menjen be megint a skót direktorhoz, s mondja meg neki, milyen bölcs, előrelátó ember…"
És ez még csak az elődöntő volt, jött a finálé Brüsszelben, a Heysel-stadionban! A lisszaboni Sporting ellen (MTK: Kovalik - Keszei, Danszky, Jenei - Nagy, Kovács - Sándor, Vasas, Kuti, Bödör, Halápi) döntetlenre, 3:3-ra végződött az első meccs, majd két nappal később, Antwerpenben, a portugálok nyertek 1-0-ra. Kár…
Feri bácsinak a válogatottság sem maradt ki az életéből. Ma sokan talán azt mondják „csak” egyszer játszott a legjobbak között – no, de milyen vetélytársai voltak! „Az ötvenes években szinte lehetetlen volt bekerülni az Aranycsapatba, ha Zakariás Jóska sérült volt, klasszisok vártak beugrásra. Szojka Ferenc, Berendi Pál, Bundzsák Dezső, Kotász Antal, hogy csak néhány nevet említsek” – meséli erről a korszakról, egyáltalán nem elégedetlenül. Azért persze a címeres mezben is tudott sikeres lenni: tagja volt a római olimpián bronzérmet szerző csapatnak, amelyben a fradista Vilezsál Oszkárral alkotott remek fedezetpárt. Még majd’ félévszázad elmúltával is, sokaknak, sokféle válasza van arra, miért kapott ki a dánok elleni elődöntőben a magyar csapat. Feri bácsi is úgy emlékszik, talán, ha Volentik Béla maradhat a kispadon, előbbre juthattak volna…
De, ezzel már elérkeztünk a kispadok világába, az pedig egy másik, igaz, a játékos-pályafutáshoz hasonlóan szép mese…

Kovács Ferenc, az edzőlegenda

Kovács Ferenc, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke

Kovács Ferenc, a Magyar Labdarúgásért Emlékérem kitüntetettje