Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Sorozatunkban olyan szurkolókkal ismerkedhetnek meg, akik már évtizedek óta a Sóstói Stadionban szurkolnak a csapatnak.

Hegedűs Levente korán kezdte. 20 éves, de már 14 éve Vidi-szurkoló, tehát az általános iskolával együtt lépett be az életébe a Videoton FC. Volt honnan örökölni a klub szeretetét, hiszen nagypapája több mint 50 éve jár a csapat meccseire. Édesapja sem közömbös csapatunkkal, de munkája és a távolság miatt már ritkábban jár meccsekre.
A nagypapa és az unoka viszont amikor tehetik itt vannak. Vagyis - néhány alkalmat kivéve - mindig.
"A nagypapám és édesapám ott voltak a Vidi 1984-'85-ös menetelésén, én egy 1998-as Újpest elleni 0-0-val, hat éves koromban debütáltam a Sóstói Stadionban. Azóta amikor csak tehetem a helyszínen szurkolok a csapatnak. Mivel Szeged mellett lakom, a hazai meccsek alkalmával a nagypapánál alszom Székesfehérváron, akivel együtt járunk a mérkőzésekre, bérletünk is van. Az Európa Liga-találkozók csütörtökön vannak, az egyetemen pedig péntekenként nincs órám, úgyhogy azokon is részt tudok venni, de például Gentbe és Bázelbe is elkísértem a Vidit. Szerencsére elég sok emlékezetes pillanatot okozott már idén a csapat, a legkellemesebb az élőben látott 3-0-s genti győzelem és a Trabzonspor elleni fehérvári továbbjutás volt. Elsősorban a klubnak szurkolok, de ha választani kell, akkor Bozsovics és Gyurcsó a két kedvenc játékosom. Fantasztikus az idei nemzetközi menetelés és azt mondom, a bajnokság sem lefutott, ha a Győr botlik egyszer-kétszer, mi pedig az idei tavaszhoz hasonlóan nagyszerű második félévet produkálunk, megelőzhetjük őket - beszélt a Vidivel kapcsolatos érzelmeiről Hegedűs Levente.
Természetesen kíváncsiak voltunk Levente nagypapájának véleményére is, aki már abban az időben a helyszínen szurkolt a Vidinek, amikor még VT Vasasnak hívták csapatunkat.
"Mondhatom, hogy az 1984-'85-ös csapatból több játékossal jó barátságban voltam, minden hazai meccsen kint voltam, már akkor bérlettel jártam a stadionba. Egyszer idegenbe is sikerült eljutnunk, mégpedig Belgrádba a fiammal. Az első meccset ugye 5-0-ra megnyertük a Sóstói Stadionban 1984 késő őszén, úgyhogy biztosak voltunk benne, ennyit nem fogunk kapni a másodikon, akármilyen jó csapat is a Partizan. Így is történt. Én akkor is a csapat mellett voltam, amikor nem ment ilyen jól, mint manapság, de természetesen most nagyon jó érzés Vidi-szurkolónak lenni. Szinte az egész csapatot felsorolhatnám, minden játékost kedvelek valamiért, de Kovács István játékát külön ki kell emelnem, ő mindenképpen nagy jövő előtt áll. Minimum egy döntetlent elérünk csütörtökön és végül tovább fogunk jutni a csoportból, sőt úgy érzem, még egy kört megyünk utána is" - mondta honlapunknak Hegedűs István.
"Kiszolgálta a közönséget a Vidi"
NAGY LÁSZLÓ: @ 2012. November 23.
Nagy László a magyar válogatott és az MKB Veszprém kézilabdázója is a helyszínen tekintette meg a csütörtöki mérkőzést.
Az idén 20 éves RBD újabb nagy dobásra készül
2012. November 23.
2012-ben még egyszer utoljára, látványos élőképpel készülnek az ultrák az Újpest elleni hazai bajnokira.
"A sorozat egyik legjobb mérkőzését játszottuk"
KOVÁCS ISTVÁN: @ 2012. November 23.
Középpályásunk szerint megmutattuk, hogy hátrányban is tudunk jól játszani és ígéri, amíg matematikai esélyünk van, harcolunk a továbbjutásért.
"Megérdemeltük volna a győzelmet"
VIDEOTON FC - KRC GENK 0-1 (0-1) @ 2012. November 22.
Vezetőedzőnk, Paulo Sousa és a vendégek mestere, Mario Been értékelte a látottakat.
Csak a gól hiányzott a játékunkból
EURÓPA LIGA @ 2012. November 22.
Jobbak voltunk ellenfelünknél, de nem tudtunk a kapuba találni, a Genk viszont kihasználta szinte egyetlen lehetőségét és elvitte a három pontot Székesfehérvárról.
"Nem lesz hideg a mérkőzés idején"
GAÁL NOÉMI: @ 2012. November 22.
A Vidi - Genk Európa Liga-mérkőzés alatt a napközben tapasztaltakhoz hasonló, mérsékelten hűvös idő várja a szurkolókat.



















