hu en
2012. May 17. 12:00  -  Németh Zoltán
Hátrányban is előnyben

A Videoton FC-Puskás Akadémia U17 emberhátrányban futballozva is 4-0-ra nyert a ZTE ellen, az U19 3-0-ra győzte le ellenfelét.

Videoton FC-Puskás Akadémia U19 - ZTE Akadémia U19 3-0 (1-0)
A két csapat legutóbbi, Zalaegerszegen megrendezett találkozóján csak nehezen, mindössze 1-0-ra tudtunk nyerni. A szerdai összecsapás első félideje kísértetiesen hasonlított ehhez a meccshez, igaz, az időjárási körülmények sem igazán kedveztek, mivel az orkán erejű széllel szemben kellett játszanunk, és ez sok hibát eredményezett. Nem tudtunk alkalmazkodni megfelelően, de szerencsére a félidő utolsó percében meg tudtuk szerezni a vezetést, Gajdos Zsolt cselezett ki két vendégvédőt, majd hajszálpontos beadására Paudits Patrik érkezett, és Kalmár Adrián hálójába fejelt. A második félidőre a szél által támogatva már csapatunk irányította a játékot, fölényt harcoltunk ki, kapufát is rúgtunk, és ekkor már egyáltalán nem forgott veszélyben a győzelem. A második találatunk az 52. percben esett, amikor egy jobboldali akció után középen kijátszottuk a védőket, majd Paudits erőből középre lőtt, a labda irányt változtatott a közbelépő Kovács Mátyáson, és a lábáról saját kapujába pattant. Zárásként, pedig a csereként beállt Tóth Tibor – aki szombaton a Honvéd ellen is győztes gólt ért el – ment el a baloldalon, és a kapuson átemelte a labdát, így a zalai védők csak a gólvonalon túlról tudtak menteni. Csapatunk győzelmével továbbra is a tabella élén áll, három fordulóval a bajnokság befejezése előtt.

     
  Varga Károly, a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 edzője: Megküzdöttünk a széllel az első félidőben, akkor nem játszottunk jól, de a szünet után már mi irányítottuk a mérkőzést, és szép győzelmet arattunk.  
     

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Videoton FC-Puskás Akadémia U17 - ZTE Akadémia U17 4-0 (1-0)
A tabella alsó régiójában tanyázó vendégek az első félidőben jól tartották magukat, igaz a szél támogatásával. Más kérdés, hogy csapatunkat ez a kellőképpen hátráltatta, így nem tudtunk igazán játékba lendülni. A 16. percben Németh Eriket buktatták a 16-oson belül, a jogosan megítélt büntetőt Vallejos Dominique értékesítette. A második félidőben, az 51. percben Vallejos megkapta a második sárga lapját egy rossz ütemű belépő után, a csapat játéka viszont felszabadultabb lett, és ez már gólokban is megmutatkozott. az 59. percben a zalaegerszegi Mészáros Bálint talált saját kapujába, majd a 72. percben Király Bence tette magabiztosabbá a vezetésünket. Nem sokkal később Büki Baltazár is beköszönt, a 16 méterről lőtt bombagóllal tette emlékezetessé a találkozót.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

(fotó: pfla.hu)

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information