Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Három korosztály hat csapatának részvételével rendezték meg a VUK program aktuális fordulóját.
A megyei körzetek U7-es, U9-es és U11-es korcsoportjaiból hat csapat, mintegy 150 gyermek részvételével zajlott le szombat délelőtt a Videoton Utánpótlás Kupa, azaz a VUK válogató tornája. A kicsik egymás elleni meccsei után mindhárom korosztályból kiválasztották a legjobbakat, akik majd a Videoton FC hasonló életkorú gárdáival csapnak össze a tavaszi VUK gálán.
Disztl László, klubunk utánpótlásának vezetője elmondta, a cél ezúttal is az volt, hogy a gyerekekkel még jobban megszerettessék a labdarúgást, a szakemberek pedig a megye legtehetségesebb focistáit felfedezzék, és lehetőség szerint a Vidihez hozzák őket. Remek időben és kiváló hangulatban telt az esemény, a gyerekek és szüleik számára egyaránt.

Jövő héten edzésbe állnak a tizenegy évesnél fiatalabb korosztályok is. Klubunk várja a 2007-2008-ban született gyermekek jelentkezését, akik szívesen fociznának a Vidiben.

Óriási megtiszteltetésben részesült csapatunk két utánpótlásedzője.

Szombaton a 9, vasárnap a 7 évesek léptek pályára a Sóstói Stadion edzőcsarnokában. Cikkünkben galériát is talál az eseményről!

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön a Videoton FC és a Puskás Akadémia közös használatú létesítményét.

Döntetlennel és vereséggel kezdtek a 17 illetve 19 éves fiatalok a hosszú bajnoki szünet meghívásos tornáján.

Hétvégén elrajtolnak a korosztályos bajnokságok, de már a legkisebb focisták is edzésbe álltak.