fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2012. April 08. Sunday, 10:44 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
A végén a Honvéd örülhetett

A Videoton FC U13 játékban egyenrangú partnere volt a kispestieknek, ám a gólokat most a vendégek lőtték.

Videoton FC U13 - Honvéd U13 1-4 (0-2)
Eseménydúsan kezdődött a Honvéd sóstói vendégjátéka, sajnos csapatunk számára nem hozott kellemes perceket a meccs első fele. Rögtön a találkozó elején egy jogosnak tűnő tizenegyest mulasztott el befújni javunkra a játékvezető, ez pedig később fontosnak bizonyult, hiszen a Honvéd néhány perc alatt két gólt is fejelt, mindkettőt szöglet után. A folytatásban hiába futballozott tetszetősen és veszélyesen a Videoton FC U13, a látogatók voltak azok, akik az újabb gólokat lőtték, így a fővárosiak a második félidő elején eldöntötték a pontok sorsát. A hajrában legalább a szépítés összejött, az U12-ből felhívott Varjas László talált be, a Honvéd azonban így is nyert 4-1-re.

Oláh Attila, a Videoton FC U13 edzője: A vereség ellenére nem játszottunk alárendelt szerepet, sőt, jelentősen túlzónak tartom a gólkülönbséget. Nagyon tetszett a csapat hozzáállása, így kell futballoznunk minden mérkőzésen.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Five academy players named in League cup squad
2011. October 05.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek