hu en
2012. Április 01. 18:30  -  Németh Zoltán
Négy pont a Nyírségből

A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 1-1-es döntetlent játszott Nyíregyházán, az U17 azonban nyerni tudott 1-0-ra.

Nyírsuli U17 - Videoton FC-Puskás Akadémia U17 0-1 (0-0)
Természetesen a három bajnoki pontért utaztunk Nyíregyházára, ám azzal tisztában volt mindenki, hogy egyáltalán nem lesz sétagalopp a találkozó. Így is lett, hiszen egyáltalán nem volt könnyű begyűjteni ezt a három pontot. Nehéz volt, mert sokkal szervezettebb csapat lett a Nyíregyháza a két csapat őszi mérkőzéséhez viszonyítva. Emlékeztetőül, akkor 6-3-ra nyertünk Felcsúton. A 63. percben esett az összecsapás egyetlen találata, amikor egy pontrúgás után Zsótér Donát jókor, jó helyen volt, és a kipattanó labdát értékesítette.

     
  Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: Megszenvedtünk, de úgy érzem megérdemelten nyertünk. A játék majdnem minden elemében azért jobbak voltunk, párharcokat nyertünk, bár nem voltunk elég határozottak a befejezéseknél. A jövő heti Puskás-torna előtt jó főpróbának bizonyult a mérkőzés, mert mutatta az erényeinket és a hibáinkat is egyaránt, de biztos vagyok abban, hogy jó meccseket fogunk játszani egy hét múlva.  
     

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
 

Nyírsuli U19 - Videoton FC-Puskás Akadémia U19 1-1 (1-0)
Egyértelműen csapatunk volt a találkozó esélyese, a három pontért mentünk Nyíregyházára, főleg azért, mert mi a bajnoki címért, míg a vendéglátó csapat a kiesés elkerüléséért küzd. A találkozó első felében elsősorban Gajdos Zsolt okozott gondot a hazaiak számára. Volt egy jó lövése, egy fejese és egy veszélyes távoli bombája, valamint egy szöglet után a felső lécet találta telibe. Ennek ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést, a középpályán labdát veszítettünk, és Lipcsei Márk lövése talált utat a hálóba Mikola László mellett a 31. percben. A második félidő elején jól kezdtünk, nagyobb sebességbe kapcsoltunk. Előbb Gajdosnak volt ismét lehetősége, ismét a keresztlécet találta el, majd a felezővonalnál kaptunk egy szabadrúgást. Ezt Vachtler Csaba ívelte fel, a labdát Tar Zsolt fejelte vissza, és az érkező Tóth Tibor estében hat méterről vette be Vasas Gergő kapuját.

     
  Varga Károly, a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 edzője: Nagyon rossz minőségű műfüves pályán játszottunk, a szél is helyenként zavarta a játékot, ennek ellenére meg kellett volna nyerni a mérkőzést. Csalódott vagyok, a helyzetek alapján itt hagytunk két pontot.  
     

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

(fotó: pfla.hu)

CÍMKÉK
mérkőzés idegenbeli utánpótlás győzelem döntetlen
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek