Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Napra pontosan 3 hónap után lépett ismét pályára balhátvédünk, aki nagyon boldog, hogy újra egészséges.
- El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy végre teljesen felépültem. Napra pontosan 3 hónapot kellett kihagynom, hiszen utoljára a Haladás elleni Magyar Kupa visszavágón szerepeltem, még december 3-án. Nagyon sok köszönettel tartozom Dr. Kovács Tibor csapatorvosnak és a két fizioterapeutának, Juditnak és Szilárdnak, akik végig segítették a rehabilitációmat. Az edzőtábor számomra erről - mármint a rehabilitációról - szólt, becsületesen végigcsináltam minden számomra előírt gyakorlatot, mely sokszor ugyan nagyon monoton volt, de az egyhangúságot Szilárdék segítettek átvészelni. A célom természetesen az, hogy játékommal segíteni tudjam a Vidit a céljaink megvalósításában. A csapat számára a következő állomás a szerdai Ligakupa-meccs lesz. Kétgólos előnnyel várjuk ugyan a találkozót, azonban nem szabad lefutottnak tekinteni a párharcot. Ellenfelünket nagyon jó csapatnak tartom, melyben sok képzett futballista szerepel, biztos nagyon nehéz dolgunk lesz, de természetesen győzni szeretnénk. - nyilatkozta honlapunknak Hector Sanchez.
Kettős győzelemmel jutottunk a Ligakupa elődöntőjébe
2012. Március 07.
Ez volt zsinórban a 13. tétmérkőzésünk, melyen nem szenvedtünk vereséget, idén még 100%-osak vagyunk!
Rehabilitáció és prevenció felsőfokon
2012. Február 18.
Ruzsinszki Sinkó Juditot a csapat egyik fizioterapeutáját már bemutattuk honlapunk olvasóinak, most ismerkedjünk meg Purger Szilárddal.
"Egyértelműen kevesebb a sérülés"
2012. Január 20.
Ruzsinszki Sinkó Juditot, csapatunk fizioterapeutáját arról kérdeztük, mi is egy fizioterapeuta feladata egy labdarúgócsapatnál.
Hector kontrollvizsgálata a vártnál jobb eredményt hozott
2012. Január 20.
Hector hétfőn Valenciába utazott korábbi bokaműtétje hathetes kontrollvizsgálatára. Az eredmények szerint roppant gyorsan gyógyul.
Jól halad Hector rehabilitációja
2012. Január 14.
Hátvédünknek sikeres bokaműtétje volt Valenciában, most folytatódik a rehabilitációja, de már a Videoton FC orvosi csapatának segítségével.
Hectort Valenciában megműtötték
2011. December 16.
Csapatunk védőjét hétfőn operálták meg Spanyolországban. A rutinműtét jól sikerült.



















