Egész Európa Görögországra, a válságra figyel, az Unió jövőjét is befolyásolja a rá adott válasz, gondolom, nem kellemes most az otthoni híreket hallgatni.

Nagyon bonyolult a helyzet otthon, de igaz ez Írországra, Portugáliára vagy Spanyolországra is. Figyelem a fejleményeket, naprakész vagyok, tudom, hogy tegnap meghalt egy idős ember a tüntetéseken Athénban. Nagyon rossz a helyzet, nincs munka, én is aggódom az ismerősökért. A kormány nem tud segíteni, az EU kezében vagyunk, nem mi irányítjuk a sorsunkat.

Szerencsésnek tartod magad, hogy külföldön lehetsz?

Persze, most ez a biztosabb. De nem ezért jöttem el hazulról, bár közrejátszott benne. A görög futball nekem nem igazán jött be, otthon most csak az Olympiakosz képviseli a minőséget, a többi klubnak nincs pénze, némelyiknek elnöke se, állandóak a botrányok. Az igazi futballban akarok szerepelni, nálunk az Európa-bajnoki cím óta lefelé tart a foci.

Bár nekünk lenne ilyen gondunk… De ha már a csodaszámba menő, 2004-es görög EB-győzelmet említetted, akkor még nem voltál tizenhat éves, emlékszel, hogy élted meg?

Eufóriában, mint mindenki. Az utcán ünnepeltünk, óriási fieszta volt. Én akkor még amatőr játékos voltam, éppen azon a nyáron írtam alá első profi szerződésemet.

Példaképet is abból a csapatból választottál?

Nem, nekem nem volt görög példaképem, még ha az akkori válogatottban nagyon jó játékosok is szerepeltek. Általában nálunk sok a tehetséges gyerek, de valahogy nem tanulják meg az igazi futballt. Vagy későn. Normális esetben tizenévesen kellene megtanulni az alapokat, Görögországban ez sokszor csak húszévesen történik meg. Nem, nincs példaképem, ha mondani kell valakit, akinek a játékát szívesen utánoznám, az Lucio a brazil válogatottból.

Te is későn sajátítottad el a játék fontos elemeit?

Igen. Az idősebbek tanítottak, sok edzőm volt, akik rengeteget tudtak a fociról. A Chalkidona volt a csapatom, amely aztán egyesült egy másik csapattal, így jött létre az Atromitos Athens, amiben tizenhat éves koromtól hét évig játszottam. A Videoton az első külföldi klubom.

Mindig hátvéd voltál?

Igen, főleg, mert apukám is az volt, igaz, nem profi szinten játszott. Ő egyébként két háztartási eszközöket árusító boltot vezet otthon, neki és a huszonnyolc éves bátyámnak is választania kellett a munka és a sport között, a bátyám amatőrként még focizik. Éppen ma, amikor beszélünk, van a szülinapja! Visszatérve a posztomra, voltam én bal és jobbhátvéd is, megfordultam a középpályán, de azt gondolom, a középhátvéd poszthoz van igazából tehetségem. Jól fejelek, elég erős vagyok… De nem szeretem magamat dícsérni, remélem, majd kiderül.

És hogy kerültél Magyarországra?

A menedzserem ajánlotta ezt a lehetőséget. Persze szeretnék majd feljebb is jutni, a nagy bajnokságokba, amelyekre a fény vetül, de egyáltalán nem rossz hely ez sem számomra, tetszik, amit itt látok. A görög viszonyokkal az anyagiakat illetően nem tudom összehasonlítani, mert ott is, itt is keveset tapasztaltam, de a körülmények hasonlóak, ráadásul itt egy igazi bajnokcsapat tagjának érezhetem magam, ez otthon nem adatott meg.

De egyelőre ez a másodosztályú csapatban való szereplést jelenti, illetve Ligakupa-meccseket, az élvonalban nem léphettél pályára. A szerződésed egyelőre jövő májusig szól, nem vagy türelmetlen?

Jól érzem magam. Január óta játékon kívül voltam, lépésről lépésre kell feljönnöm. Most a legfontosabb célom, hogy bekerüljek az első csapatba, de ez az edző döntése, nekem az a dolgom, hogy minden nap mindent beleadjak, annak majd meglesz az eredménye. Nem vagyok elégedetlen a színvonallal sem, szerintem jó bajnokság ez.

Paulo Sousa személyében híres futballistából lett edzővel dolgozhatsz, ez mennyire inspirál?

Természetesen ismertem játékosként, már csak azért is, mert Görögországban a Panathinaikoszban is futballozott. Motivál, hogy vele dolgozhatom, de nem beszélünk arról, mikor tesz be az első csapatba. Amikor ide szerződtem, mondta, hogy tudja, milyen állapotban vagyok, fokozatosan kell haladnom.

Nem nehéz úgy beilleszkedni, hogy nem tartozol a „latin klubba”? Spanyolok, portugálok, brazilok a keretben, te meg egy szem görögként…

Nem probléma, az előző csapatomban sok dél-amerikai volt, valamennyire megtanultam a spanyol nyelvet. Nem érzem egyedül magam, elfogadtak, befogadtak, a társak és a stáb is, mindenkivel jóban vagyok. Amikor otthonról eljöttem, tudtam, hogy lesznek nehézségek, volt egy kis félelem is bennem, de ezeket le kell gyűrni, végül is az én választásom volt, hogy profi sportoló legyek.

Amikor a szabadidőről beszélünk, a légiós társaid a városnézést, az éttermeket említik…

… és én sem vagyok kivétel, szeretek kávézni, beülni enni valahova, otthon pedig szörfözni a neten. Moziba nem megyek, mert nem értem a nyelvet. A barátnőm Görögországban van, vele is sokszor beszélek. Ő egyébként szintén focizik.

Ó, akkor nyilván megvan a közös téma.

Szóba kerül, de az az igazság, nem igazán szeretek lányokkal fociról beszélni. Annyira más a véleményük az egészről, nem igazán értik, persze nem látják belülről.

És te mit látsz most magad előtt? Hosszabb vagy rövidebb távra tervezel?

Először is, ahogy már említettem, játszani kellene a Videotonban, jó lenne annyit és úgy, hogy a szerződésemet meghosszabbíthassuk. Ha esetleg nem sikerül, akkor máshol próbálkozom, de biztosan nem otthon. Később Spanyolország, Olaszország a nagy álom, de nem a napfény a szempont, tőlem lehet Németország is, a lényeg a jó bajnokság.

De azért alapvetően, igazi mediterrán emberként a napsütéshez vonzódsz, nem?

Ó, persze, Görögország nyáron maga a Paradicsom. De a magyar nyár sem különbözött sokban, itt is nagyon jó meleg volt – majd a tél lesz kellemetlenebb. Eddig még nem fáztam, remélem, nem is nagyon fogok.