fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. October 10. Monday, 16:00 - fehervarfc.hu / Kopa Rajmund
Sándor kezdő lehet a finnek ellen

Egy masszívabb finn válogatott érkezik ide, mint amelyikkel tavaly ősszel játszottunk Helsinkiben.

Hétfőn Egervári Sándor, valamint a játékosok közül Juhász Roland és Sándor György állt a sajtó rendelkezésére Telkiben. A Vidiben hétről hétre jó teljesítményt nyújtó csapatkapitányunk minden bizonnyal a kezdőcsapatban kap helyet a holnapi EB-selejtezőn.

A szövetségi kapitány elmondta: a válogatott számára nincs tét nélküli mérkőzés, ezért bár a második hely megszerzésére már nincs esély, a játékosok ugyanolyan motiváltak, mint a korábbi selejtezők előtt.

- Egy válogatottnak minden mérkőzésen, minden körülmények között a győzelemre kell játszania. A játékosok az egész országot képviselik, és minimális elvárás feléjük, hogy a téttel nem bíró meccseken is a maximumot adják. A motivációval eddig sem volt gond, mindig a maximumra törekedett a csapat, még inkább igaz lesz ez kedden is, egy telt házas mérkőzésen ugyanis minden körülmények között ki kell szolgálni a közönséget - mondta a szövetségi kapitány.

Egy masszívabb finn válogatott érkezik ide, mint amelyikkel tavaly ősszel játszottunk Helsinkiben. Nem túlzás kijelenteni, hogy ellenfelünk a múlt héten mezőnyben jobban játszott a svédeknél, ennek ellenére magunkat tartom a találkozó esélyeseinek, ám komoly erőpróba lesz érvényre juttatni az esélyességet.

Juhász Roland elmondta: sokat lépett előre az elmúlt hónapokban a gárda, és a fejlődés ezúttal eredményességgel is párosult. A védő szerint fontos, hogy ne álljon meg a fejlődés, és ebből a szempontból nagyon is fontos, téttel bíró találkozó a finnek elleni.

Sándor György úgy fogalmazott: az utóbbi időszak eredményei önmagukért beszélnek, az elmúlt hónapok mérkőzéseiről kizárólag pozitívan felhanggal lehet beszélni, és a finnek elleni összecsapás is a jövő építésének egyik lépcsőfoka.

(forrás: MLSZ.HU)

Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek