Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Egyesületünk tornájának nyitónapján Székesfehérvár általános iskoláinak első osztályos tanulói léptek pályára.
Remek hangulatban, kitűnő mérkőzésekkel telt a Videoton FC Kupa nyitónapja, melyen 13 székesfehérvári általános iskola csapata állt rajthoz. Az első osztályosok tornáját végül a Zentai úti Általános Iskola nyerte, miután a döntőben 3-1-re legyőzte a Tóvárosi Általános Iskola együttesét. A bronzmeccsen a Németh László Általános Iskola tanulói örülhettek, míg a negyedik helyet az István király Általános Iskola nebulói szerezték meg.
A tornáról egyébként senki sem távozott üres kézzel, az iskolák oklevelekkel, Vidis ajándékokkal és labdákkal gazdagodtak, a fiatalok pedig a meccsek után egy hatalmas csokihalmon osztozhattak. Egyesületünk szakemberei szerint már az első nap igazolta, hogy érdemes volt útnak indítani a tanintézmények tornáját.
- Rengeteg olyan tehetséges gyereket figyelhettünk meg, akik eddig nem sportoltak rendszeresen. Őket szeretnénk a jövőben a Vidiben látni, beszélgettünk is a szülőkkel erről, akik nagyon örültek a lehetőségnek. A Videoton Kupa remek alkalom a gyerekeknek a mozgásra, a tehetséges fiatalok pedig klubunk soraiban folytathatják a futballt - árulta el Szabó József.
A Videoton Kupa október 6-án a második osztályosok tornájával folytatódik a Sóstói Stadionban, a részletes programot itt tekinthetik meg.

Újpesten például remek sikereket arattunk, Győrben viszont becsúszott egy súlyos vereség is.

Az első őszi rendezvénnyel kezdetét vette az OTP-MOL Bozsik-program 2012-'13-as évada Sóstón is.

Szép sikerek és fájó vereségek is születtek utánpótlás csapataink hétvégi bajnokijain.

Vasárnap 10 és 13 óra között rendezik az első tornát a Sóstói Stadionban.

Egy kivétellel az összes versenyző csapatunk győzött.

Nyolc versenyző korosztályunk közül hat nyert a hétvégén, az U17 például 13-0-ra.