FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2012. Szeptember 24. Hétfő, 16:00 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
U7, U9, U11 A legkisebbek is elkezdték a "szezont"

Az első őszi rendezvénnyel kezdetét vette az OTP-MOL Bozsik-program 2012-'13-as évada Sóstón is.

A Sóstói Stadion edzőpályáin az Alba-kölyök Alapítvány, a Talent FC, a Nádasdladány, a Szabadbattyán és a Videoton FC csapatainak részvételével rendeztek utánpótlás tornát vasárnap. Az eseményről Vajda Gusztáv, a fehérvári körzet felelőse, a Videoton FC U18-as csapatának edzője beszélt honlapunknak.

"Számszerű eredmények nem születtek, hiszen a program célja nem a verseny, hanem az, hogy a gyerekek felszabadultan futballozhassanak, ezt pedig sikerült elérni, az MLSZ ellenőrei is mindennel elégedettek voltak. A résztvevők közül kiemelkedtek a Vidi csapatai, de a többiek is nagyon jól érezték magukat. Minden kisgyerek jutalomban részesült, valamint külön díjaztuk a csapatok legjobbjait. A program következő rendezvénye október 13-án, szombaton lesz a vasárnapihoz hasonlóan Sóstón, melyen remélhetőleg még több gyermek vesz majd részt" - fogalmazott a szakember.

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek