Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Egyesületünk tornáján a város általános iskoláinak csapatai találkoznak egymással.
A sorozat első hetében két tornára kerül sor a Sóstói Stadionban. Október 4-én az első osztályosok lépnek pályára, a 13:45-kor kezdődő tornán 13 fehérvári tanintézmény képviselteti magát. Október 6-án a második osztályosok is megkezdik a meccsek sorát, 13:45-től szintén 13 iskola csapatai lépnek pályára, minden bizonnyal komoly mérkőzések helyszíne lesz majd stadionunk.
Az első osztályosok tornájának programját itt tekinthetik meg.
A második osztályosok tornájának programját itt tekinthetik meg.

Újpesten például remek sikereket arattunk, Győrben viszont becsúszott egy súlyos vereség is.

Az első őszi rendezvénnyel kezdetét vette az OTP-MOL Bozsik-program 2012-'13-as évada Sóstón is.

Szép sikerek és fájó vereségek is születtek utánpótlás csapataink hétvégi bajnokijain.

Vasárnap 10 és 13 óra között rendezik az első tornát a Sóstói Stadionban.

Egy kivétellel az összes versenyző csapatunk győzött.

Nyolc versenyző korosztályunk közül hat nyert a hétvégén, az U17 például 13-0-ra.