Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A fiatal hátvéd szülővárosában, Pápán folytatja pályafutását, miután ma megegyezett egymással a két klub.
A 22 éves, ballábas védő az MTK-tól érkezett Székesfehérvárra 2009-ben. "Pré" a Győri ETO-nál kezdte pályafutását, majd később Agárdra került, a Sándor Károly Akadémiára. A kék-fehérekhez 2007-ben igazolt, ahonnan kölcsönjátékosként visszatért Győrbe, az Integrál-DAC-hoz. Ezt követően újra Garami József csapatát erősítette, majd a Pécsi MFC-t.
2009. májusában - Siófokon - a Ligakupa-döntőben Présinger még ellenünk játszott, nyáron azonban már csapatunknál kezdte meg a felkészülést. Élete első NB I-es mérkőzése emlékezetesre sikeredett, ugyanis a Bp. Honvéd ellen, a hazai pályán 2-0-ra megnyert bajnokin, csereként gólt szerzett. A folytatás sajnos már nem volt ilyen sikeres, újabb és újabb sérülések hátráltatták a tehetséges fiatal védőt. A Vidiben összesen két mérkőzésen szerepelt a legmagasabb osztályban. Az előző idényt kölcsönben a Vasasban töltötte, ahol hat alkalommal lépett pályára.
Klubunk további sportsikereket kíván Présinger Ádámnak!
Korábbi játékosunk, Présinger Ádám először játszhat a Videoton ellen. Az utánpótlás-világbajnoki bronzérmes balhátvéd jól érzi magát Pápán.
Lázár 3 éves szerződést írt alá a török Süper Ligbe frissen feljutott klubbal, a Samsunsporral.
Sebők Zsolt és a Fehérvár FC kft. nem hosszabbítja meg a kapus június 30-án lejáró szerződését.
Andjics és a klub közös megegyezéssel és baráti hangulatban bontotta fel a június 30-ig tartó szerződést.
A Vidi II védője kölcsönbe kerül az angyalföldi klubhoz.