Recommend article!
Your recommendation has successfully be sent!
A felnőtt, valamint az U19-es válogatott is Telkiben készül az előtte álló feladatokra.
Lipták Zoltán, Elek Ákos és Lázár Pál számára egyelőre közel sem ért véget a szezon. A vasárnapi bajnokavató ünnepség után szerdán már Telkiben kellett jelentkezniük, ahová Egervári Sándor, szövetségi kapitány egy rövid, kétnapos összeatartásra hívta be őket a június 3-i, Luxemburg elleni barátságos, illetve a június 7-i, San Marino elleni EB-selejtező mérkőzések előtt. Nemzeti tizenegyünk egyelőre hiányos. "Ma két edzésen vagyunk túl, s holnap is vár még ránk kettő, mielőtt hazaindulnánk" - mondta honlapunkak a hátvéd, Lipták Zoltán. "Kicsit fáradtabbak vagyunk talán a kelleténél, hiszen elég sűrű volt a bajnokság vége, no és kétszer is megünnepeltük az aranyat, de azért nem eresztettünk még le. A csapatból egyelőre többen is hiányoznak, ők majd hétfőn csatlakoznak a kerethez, amikor a néhány napos pihenő után ismét visszatérünk a főhadiszállásra, Telkibe." Válogatott játékosunk azt is elárulta, hogy túl van az első találkozáson új vezetőedzőnkkel, Paulo Sousával, akivel néhány percet beszélt csak. "Sok mindenről nem esett szó, hétfőn csak rövid időre futottunk össze, azt viszont mindjárt tisztáztuk, hogy nekünk, válogatottaknak csak június 16-án kezdődik meg majd a felkészülés" - mondta el Lipták.
Felnőtt válogattunk mellett az U19-es korosztály legjobbjai is Telkiben készülnek hétfő óta, hogy a jövő héten esedékes három EB-selejtező mérkőzésükön minél jobban szerepeljenek. A keretnek egyelőre négy Videotonos tagja van: Szolnoki Roland, Izing Martin, Elek Bence és Farkas Norbert. Hogy mind a négyen elutazhatnak-e vasárnap Törökországba, az pénteken derül majd ki, ekkor hirdet ugyanis utazó keretet Szepessy László, edző. A fiatalok ma egyébként a Ferencváros II ellen játszottak háromszor harminc perces mérkőzést, s 2-0-ra legyőzték a zöld-fehér gárdát.

Vidi play their final home league match of the current season with Papa making the visit to the Sostoi

Akos Elek looks likely to play for his new club after joining them on loan

The midfielder has moved to Turkey over the coming spring season

The midfielder looks like joining a European club on loan for the next few months

Vidi's international midfielder spent time talking about the last twelve months

Akos Elek and Gyorgyi Sandor have travelled with Sandor Egervari's Hungarian squad to Poznan