Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk minden tagja beszállt a Vasvári Pál Gimnázium megsegítésére szánt gyűjtésbe, a pénzt ma adták át az iskolában.
Mint arról honlapunk korábban beszámolt, klubunk is ajánlott fel adományt a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnnáziumnak, ahová az idei év március "idusán" törtek be, több, mint egymillió forintos kárt okozva. A Videoton FC akkor a Debrecen elleni bajnoki mérkőzés bevételének tíz százalékát ajánlotta fel az iskola megsegítésére. A mintegy 250 ezer forintot ügyvezetőnk, Tassy Márk adta át az iskola igazgatójának, Horváth Józsefnek. Játékosaink akkor szintén beszálltak a gyűjtésbe és 200 ezer forintot adtak össze a nemes cél érdekében. Az összegyűlt pénzt a sűrű program miatt azonban csak ma tudták személyesen is elvinni az iskolába, amelyet a tornateremben összegyűlt diákok jelenlétében Farkas Balázs, csapatkapitány és Polonkai Attila adott át az intézmény vezetőjének. S ha már ott jártak a gimnáziumban, természetesen frissen megjelent kiadványunkból is vittek magukkal a srácok.
Polonkai Attila izgalmas meccsre számít a döntőben, ami után a Vidi és egyben saját maga harmadik Ligakupa győzelmét ünnepelné.
Játékosunkat nem kell megoperálni, időben elkezdheti a rehabilitációt.
Középpályásunk a DVTK elleni Ligakupa-mérkőzésen szenvedett sérülést, alig 1 perccel azt követően, hogy csereként pályára lépett.
"Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk vasárnap, de szurkolóink segítségével megverhetjük a Debrecent."
A Videoton FC mellett játékosaink is adománnyal segítették a székesfehérvári gimnáziumot, ahova egy hete törtek be, több mint 1 millió forintos kárt okozva.
Használjuk ki, a jó cél érdekében a futball csodálatos, közösségformáló erejét!