Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az utolsó 10 percben három gólt lőve ütötte ki 5-1-re a Debrecent a Videoton FC-Puskás Akadémia U17.

Mózner János tanítványai hétfőn 2-1-re kikaptak az Illés Akadémia vendégeként, dobogóra törő csapatunk a Debrecen ellen mindenképpen javítani szeretett volna Felcsúton. Ez végül sikerült is, nem mindennapi hajrát bemutatva. A 70. percig úgy tűnt, akár izgalommentes is lehet sikerünk, csapatunk Kleinheisler László (képünkön) és Paudits Patrik találataival úgy vezetett 2-0-ra, hogy Barcsay Márk az első félidő vége előtt kihagyott egy büntetőt. A korábban említett percben azonban szépíteni tudott a hajdúsági együttes, a meccs vége így kiélezettnek ígérkezett, a Vidi azonban parádés utolsó 10 perccel kiütötte ellenfelét. A 81. percben Zimermann Zoltán, négy perccel később Barcsay Márk vette be a Loki ketrecét, majd közvetlenül a lefújás előtt Paudits adta meg a kegyelemdöfést. 5-1-es sikerével a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 1 pontra megközelítette a korosztály kiemelt pontvadászatának dobogóját.
| Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: Nyílt játékot hozott a 90 perc, melyből mi jöttünk ki jól, a hajrára sikerült felőrölnünk ellenfelünket. Annak külön örülök, hogy az érezhető fáradtságon a szívünk lendített át, bizonyította a csapat, hogy egy váratlan vereség után is képes talpra állni. | ||
fotó: pfla.hu
Érdekes programok a stadionban a Vidi-Újpest előtt
2011. November 05.
Jöjjön ki vasárnap az NB I-es bajnoki előtt Sóstóra, és szurkoljon a fiataloknak az előmeccseken!
Hibátlan ősz
2011. November 02.
A Videoton FC U12 utolsó mérkőzését is megnyerve 100%-os mérleggel zárta a megyei bajnokság őszi idényét.
Őszi bajnok az U12
2011. Október 25.
A Videoton FC U12 már biztosan az élen zárja a Fejér megyei U13-as pontvadászat őszi idényét.
Tehetségek sorát láthattuk a VUK Döntőn
2011. Október 23.
12 régió válogatottjai rúgták a labdát Sóstón, az ifjú tehetségekben ezúttal sem volt hiány a VUK Döntőjén!
A Felsővárosba került a trófea
2011. Október 07.
Az általános iskolák második osztályai számára kiírt Videoton FC Kupát a felsővárosi diákok nyerték meg.
A Zentai nyerte a Videoton FC Kupát
2011. Október 05.
Egyesületünk tornájának nyitónapján Székesfehérvár általános iskoláinak első osztályos tanulói léptek pályára.



















