Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 73. percig fölényben futballozott, ám a hajrában két gólt kapva vereséget szenvedett a Vidi U18 a listavezető Vác otthonában.
Disztl László együttese alaposan bekezdett az U19 II. Osztály Közép 'A' Csoportját vezető Vác otthonában, a legutóbbi fordulóban váratlan vereséget szenvedő csapatunk mindenképpen feledtetni akarta az Újpest elleni botlást. A Vidi sorra vezette veszélyes akcióit, melyekhez megfelelő agilitás társult, ez láthatóan nem ízlett a vendéglátónak. A lendületes játék azonban nem ért vezetést, a helyzeteket ugyanis nem sikerült gólra váltania a látogatónak. A kimaradt helyzetek a 73. percben bosszulták meg magukat, a Vác ugyanis remekül vitt végig egy kontrát, melyből meg is szerezte az előnyt. A hajrában fiataljaink kockáztattak, de nem jártak sikerrel, sőt, a bajnokaspiráns bevitt még egy gólt, így végül 2-0-ra nyerni tudott egy olyan bajnokin, melyben benne volt a Vidi-siker lehetősége.
Disztl László, a Videoton FC U18 edzője: A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, tetszetősen, a taktikai utasításokat maximálisan betartva futballozott a csapat. Az ellenfél kapuja előtt azonban nem volt szerencsénk, a hajrában pedig már kockáztatnunk kellett. | ||

Az általános iskolák második osztályai számára kiírt Videoton FC Kupát a felsővárosi diákok nyerték meg.

Egyesületünk tornájának nyitónapján Székesfehérvár általános iskoláinak első osztályos tanulói léptek pályára.

Egyesületünk tornáján a város általános iskoláinak csapatai találkoznak egymással.

A Videoton FC U15 sikerrel vette a Nike Kupa első selejtezőjét, csapatunk csoportmásodikként jutott tovább.

Az elmúlt héten megszületett a Vidi U12 edzőjének, Toldi Gábornak kisfia, Toldi Szabolcs.

Az U15-ös korosztály országos kupasorozatának regionális kvalifikációs tornáján csapatunk is rajthoz áll.