Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A csapat számára nem úgy alakult az idény, ahogy azt előzetesen tervezte Borsányi István edző, a Vidi a 14. helyen zárt.
A Vidi U18 szerepléséhez hozzátartozik, hogy általában két esztendővel idősebb csapatok ellen meccselt a gárda az U19 II. Osztály Közép 'A' Csoportjában. A Videotonnál ugyanis az U18-as keret gerincét a 17 esztendős játékosaink adják, akiknek hétről-hétre U19-es gárdákkal kellett felvenni a versenyt. Főleg a két félszezon eleje ment döcögősen, ősszel és tavasszal is sokat kellett várni az első győzelmekre, a hajrákra azonban jól összeállt a Vidi, hiszen például idén az utolsó 5 bajnokin 8 pontot szerzett a csapat. A korkülönbségből fakadó hátrányt jól mutatja, hogy idegenben jóval több pontot szerzett csapatunk, mint hazai környezetben. Borsányi istván edző meglátása szerint ez annak köszönhető, hogy a legfiatalabbnak számító csapatként idegenben nagyobb lehetőség adódott a lendületes támadásokra, míg Sóstón az ide látogató együttesek zárt védekezése sokszor állította nehéz feladat elé a csapatot. A fiatal átlagéletkor a következő szezonban kamatozhat, hiszen a keretben nyáron alig lesz változás, a játékosok nagy része az új idényben is itt szerepelhet, egy esztendőnyi rutinnal sokkal előkelőbb helyezésre lehet képes ez a csapat.
Videoton FC U18
A csapat helyzése a tabellán (U19 II. Osztály Közép "A" Csoport):
14. Videoton FC U18 30 m. 7 gy. 8 d. 15 v. 38-53 29 p.
A csapat mérlege hazai pályán:
Videoton FC U18 15 m. 2 gy. 5 d. 8 v. 18-24 11 p.
A csapat mérlege vendégként:
Videoton FC U18 15 m. 5 gy. 3 d. 7 v. 20-29 18 p.
Rúgott gólok az első félidőben: 18
Rúgott gólok a második félidőben: 17
Kapott gólok az első félidőben: 25
Kapott gólok a második félidőben: 28
Házi góllövőlista:
5 gólos: Dostyicza Dániel
4 gólos: Vadászi Bence, Kovács Zsolt
3 gólos: Molnár Tibor, Nagy Lajos, Hanák Attila
2 gólos: Vései Martin, Jung Martin, Bicskei Levente
1 gólos: Szili Balázs, Cserna Barnabás, Kelemen Előd, Dudar Konrád, Hajdók Gábor
Kettő találat öngól volt.
A 30. fordulóban a Láng-Vasas elleni mérkőzést nem játszották le az ellenfél visszalépése miatt, a találkozót 3-0-ás gólkülönbséggel a Videoton kapta meg, természetesen ezek a gólok nem szerepelnek statisztikánkban.

Az U13 4-0-ra, az U15 2-0-ra nyert a hűség városában, utánpótlásunk így győzelmekkel fejezte be a 2010/2011-s szezont.

Disztl László tanítványai egy dunaújvárosi győzelemmel zárták a tavaszt, melyet az 5. helyen fejezett be csapatunk.

A korosztályos bajnokságban bronzérmesként záró csapatunk 4-0-ra nyert Békéscsabán a 30. forduló keretében.

A korosztályos bajnokságok utolsó fordulójában az aranyérmes MTK Sóstón nyert csapataink ellen.

A szezon utolsó hazai meccsén 3-0-ra nyert ezüstérmét hasonló hajszínnel ünneplő csapatunk a Pécsi MFC ellen.

Csapatunk a REAC 2-1-s legyőzésével kedveskedett a fia, Balázs esküvőjére készülő edzőjének, Tóth Józsefnek!