Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Pintér Attila, a győriek mestere úgy gondolja, járt nekik a mai győzelem és ezzel együtt a bronzérem.
- Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert ezeket a játékosokat az egész bajnokság folyamán rengeteg kritika érte, s ezt egyáltalán nem érdemelték meg. A harmadik hely megszerzésével bebizonyították, hogy "idegenségük" ellenére, igenis tudnak küzdeni ezért a klubért! Ami a mérkőzést illeti, az első félidőben nem sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk: kapkodtunk és nem a saját játékunkat játszottuk. A Videotonnak számos olyan lehetősége akadt, amelyből gólt tudott volna szerezni, de nem volt eredményes. Ha az egész évet nézem, azt kell mondjam, csapatunknak egyáltalán nem volt szerencséje, s a Sors ma visszaadott nekünk valamit. A második félidőre kicsit átszerveztem a gárdát, Nicorec helyébe egy gyorsabb, mozgékonyabb embert építettem be annak érdekében, hogy felgyorsuljunk. Ekkor már fölénybe kerültünk, bár azt is ki kell mondjam, egy szerencsés góllal nyertünk. Úgy érzem azonban, hogy az egész éves teljesítményünk alapján ezt megérdemeltük! Sajnálom, hogy a Videoton itt vesztette el a bajnokságot. Gratulálok az egész éves teljesítményükhöz, a bajnoki ezüsthöz!
Vasárnap éjjel, a Sóstói Stadionnál csapatunk a szurkolókkal együtt ünnepelte minden idők legjobb bajnoki szereplését.
Az ezüstérem olyan mérföldkő a csapat és a klub életében, amelyre a jövőben építeni lehet.
Miután dr. Mezey György az eltiltása miatt nem is nyilatkozhatott, ezért a sajtótájékoztatón Bekő Balázs értékelt.
Jól kezdett a Videoton, de végül a Győri ETO egy szerencsés góllal nyert. Pedig a Kecskemét legyőzte a Debrecent...
Oldott, jó hangulatban költötte el a csapat az ebédjét Alcsúton.
Klubunk tíz autóbuszt indít vasárnap Győrbe, ezeket szurkolóink ingyenesen vehetik igénybe.