Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Miután dr. Mezey György az eltiltása miatt nem is nyilatkozhatott, ezért a sajtótájékoztatón Bekő Balázs értékelt.
- Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, több helyzetet is kidolgoztunk, ám a befejezéseknél a szerencsével hadilábon álltunk ezúttal is. A második felvonásban aztán a Győr változtatott a felállásán és a játékán, ez okozott is némi zavart a játékunkban és voltak percek, amikor fölénk tudtak kerekedni. Ezt az időszakot azonban gól nélkül vészeltük át. Sajnos azonban a végjátékban egy megpattanó labda utat talált Tujvel kapujába és ez a számunkra szerencsétlen találat eldöntötte a három pont sorsát. A mérkőzés képe alapján azonban az a véleményem, hogy a döntetlen reálisabb eredmény lett volna.
Vasárnap éjjel, a Sóstói Stadionnál csapatunk a szurkolókkal együtt ünnepelte minden idők legjobb bajnoki szereplését.
Pintér Attila, a győriek mestere úgy gondolja, járt nekik a mai győzelem és ezzel együtt a bronzérem.
Az ezüstérem olyan mérföldkő a csapat és a klub életében, amelyre a jövőben építeni lehet.
Jól kezdett a Videoton, de végül a Győri ETO egy szerencsés góllal nyert. Pedig a Kecskemét legyőzte a Debrecent...
Oldott, jó hangulatban költötte el a csapat az ebédjét Alcsúton.
Klubunk tíz autóbuszt indít vasárnap Győrbe, ezeket szurkolóink ingyenesen vehetik igénybe.