Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az ezüstérem olyan mérföldkő a csapat és a klub életében, amelyre a jövőben építeni lehet.
- Először is gratulálok a Debrecennek és Herczeg Andrásnak az aranyéremhez: tavasszal kiválóan teljesítettek és dicséretes teljesítménnyel nyerték a bajnokságot. Másodszor, gratulálok a Győrnek a harmadik helyhez és azért, hogy legyőztek minket. Az udvariasság azt diktálja, hogy csak ezek után, harmadsorban gratuláljak a csapatomnak, amelynek az egész éves teljesítményét maximális elismerés illeti. A végére sajnos elfáradtunk, mivel az egész bajnokság döntő részében szinte ugyanazok játszottak a mérkőzéseken. Igazából nem tudtunk újítani, s ezért szalasztottuk el az aranyat, ezt a számunkra nagy lehetőséget. Köszönet jár a vezetőknek a példamutató háttérmunkáért, nyugodt és eredményes felkészülést biztosítottak nekünk. Ugyancsak köszönet jár a közvetlen és közvetett kollégáimnak. Végül, de nem utolsósorban, hatalmas köszönet jár a szurkolóinknak, akik végig kitartottak mellettünk, s a gyengébb pillanatokban is sportszerűen buzdítottak minket. Azt gondolom, óriási teljesítmény egy ezüstérem: összességében így kell értékelnem és néznem a helyzetet. Az elmúlt pár mérkőzés megmutatta azokat a területeket, amelyeken mindenképpen javítanunk kell annak érdekében, hogy jövőre aranyérmesek legyünk. Ezt meg is fogjuk tenni. Tudom, sokan aláírták volna ősszel az ezüstérmet, én azonban nem! Hiszek az elvégzett munkában, a tudatosságban és a szervezettségben, de végeredményben a pályán dől el minden. Sajnos a játékosok elszántsága az utolsó pillanatban kevésnek bizonyult. Ennek vannak magyarázható és kevésbé magyarázható okai, de a csalódást okozott pár mérkőzés is irányt mutat. Szerencsének tartom, hogy kijöttek a problémák, mert ha bajnokok vagyunk, lehet, hogy "elborult volna az agyunk" és irreálisan értékeljük magunkat. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ez az ezüstérem nagyon szép teljesítmény, mérföldkő a klub életében, amire a jövőben építkezni lehet.
Vasárnap éjjel, a Sóstói Stadionnál csapatunk a szurkolókkal együtt ünnepelte minden idők legjobb bajnoki szereplését.
Pintér Attila, a győriek mestere úgy gondolja, járt nekik a mai győzelem és ezzel együtt a bronzérem.
Miután dr. Mezey György az eltiltása miatt nem is nyilatkozhatott, ezért a sajtótájékoztatón Bekő Balázs értékelt.
Jól kezdett a Videoton, de végül a Győri ETO egy szerencsés góllal nyert. Pedig a Kecskemét legyőzte a Debrecent...
Oldott, jó hangulatban költötte el a csapat az ebédjét Alcsúton.
Klubunk tíz autóbuszt indít vasárnap Győrbe, ezeket szurkolóink ingyenesen vehetik igénybe.