A kérdésre, sokan adnák azt a választ, hogy hosszú időn keresztül, magas szinten kell teljesíteni, valamely közösségi cél érdekében. És az, aki a legfontosabb pillanatot ragadja meg? Koszta Jánosnak megadatott – mindkettő.

A Vidi UEFA-kupás „ezüstcsapatának” játékosai közül alkalmasint övé a leghosszabb pályafutás. Az 1959. március 18-án született, azaz néhány napja – Horváth Gáborhoz hasonlóan – ötvenedik születésnapját ünneplő kapus még ma is aktív futballista, a Nógrád megyei bajnokságban iparkodó Berkenye hálója előtt röpköd – a fiai generációját megszégyenítő lelkesedéssel. Hosszú, több mint negyven éve (!) tartó pályafutásába sok minden belefért. Tagja volt az UEFA-kupa-döntős, majd az Indiában Nehru Kupa-győztes Videotonnak, bajnok lett a Vác kapujában, nemzetközi kupában, hazai kupadöntőkben futballozott, bajnoki második lett a BVSC-vel, közben háromszor védett a magyar válogatottban is. (Érdekes, hogy válogatott is Indiában volt először, 1991. januárjában, már váciként.)

Borsod megye szülötte, Sajószentpéteren, a pálya mellett nőtt fel. Szinte „kódolva” volt a futballista pályafutása. Első „hivatalos” klubja a Borsodi Bányász volt, aztán a középiskolás évek után a futball a katonaságnál is segítette: sportszázadba került, a Honvéd Papp József SE-hez vonult be. A Mátra csoportban szereplő katonacsapatban szúrta ki magának a Videoton, 1982 őszén lett klubunk játékosa. Pályafutásának talán legfájóbb pontja, hogy Disztl Péter, majd Petry Zsolt „miatt”, nem tudott soha a Vidi elsőszámú kapusává válni. De, az sem kizárt, ha pályafutása egészét nézzük, talán éppen ez volt a szerencséje. Meg az, hogy Csank János éppen ilyen mentalitású, ilyen „típusú” futballistákat gyűjtött maga köré Vácott, hogy bajnokcsapatot csináljon. De, ha Székesfehérváron nem is tudott elsőszámú kapussá válni, miként kerülhet a legendák közé? – kérdezheti bárki, aki semmit sem tud az 1984-85-ös UEFA-kupa-menetelésről.

Úgy, hogy nála jobban, senki sem ragadta meg a pillanatot. Számára kétszer kilencven perc is elég volt, hogy része legyen az örökkévalóságnak.

Disztl Péter, a klub elsőszámú kapusa a nyolcvanas évek elején, négy bajnoki szezon alatt, mindössze hat meccsen nem állt a kapuban. 1982 nyarától 1984 nyaráig, megszakítás nélkül védett két teljes bajnokságon át. Nem lehetett könnyű a tartalékjának lenni… A Vidi ’84 nyarán mind a hat meccsét megnyerte az Intertotó-kupában, majd győzni tudott a zaragozai tornán is. Igen ám, de Péter a bajnoki rajt előtt megsérült, a Vasas elleni idénynyitón újonc kapus állt a Vidi hálója előtt: Koszta János.

Az, hogy Jani a szezon első hét bajnokiján sorozatban jól védett, az ma már talán említésre sem méltó, későbbi pályafutására tekintve, nem több mint a sikerek kezdete. De, ott volt a két meccs az UEFA-kupa első fordulójában, a Dukla Praha ellen.
Sokan, egybehangzóan állítják – és persze, hál’ Istennek, ott van nekünk „bizonyítékul” a televíziós felvétel – a Videoton továbbjutása, és így a majdani pazar menetelés záloga, Koszta János volt.

A Vidi itthon, a Sóstón kezdett, 8000 néző előtt. Szabó Józsi szerezte az első félidő végéhez közeledve a meccs első gólját, Koszta már itt is fontos védésekkel óvta a kaput. A sovány előnnyel azután finoman szólva nem mehetett biztosra Prágában Fiala, Vizek és a többi Dukla-sztár ellen a Vidi, különösen azután, hogy a „főpróbán” rosszul játszva, kikapott 4-1-re Békéscsabán. Koszta Jani azonban tudta, mi a legbiztosabb receptje annak, hogy a hazai 1-0-val biztosan továbbjusson a csapat. Nem kapott gólt… Hiába támadták végig a második félidőt a csehek, az óriás termetű kapus óriáskapussá nőtt ezen a meccsen. Szinte eksztázisban röpködött a kapufák között, és persze be nem állt a szája… Lehúzta a rolót, továbbjuttatta, ha úgy tetszik, „pályára állította” a Madrid felé induló csapatot – és bevédte magát a klub aranybetűkkel írt történetébe.