Egy év múlva már lila mezben léphetett volna pályára bajnokikon, ha abban az időben nem lett volna olyan erős a Dózsa olyan nevekkel, mint Göröcs, Fazekas, vagy Bene. Így aztán csak Magyar Kupa mérkőzéseken mutathatta meg mit tud. Végül három év után a Videotonhoz igazolt.

- Nagyon szép időszaka volt az életemnek a Vidis korszak. Évről évre jobban szerepeltünk a bajnokságban: 11., 9., 7., vidék legjobbja, majd a csúcs, az 1976-os ezüstérem olyan csapattársakkal, mint Wollek, Nagy II, Burka, Karsai, Tiber, Mester, Kovács - hogy csak néhány nevet említsek -, kiegészítve fiatalokkal, mint Májer, Végh, Csongrádi.
Erről az ezüstéremről sokan és sokan írtak már. Hartyáni Gábor csak ennyit mondott: amennyi „szennyes" dologgal találkozik az ember életében. Ez az eset így utólag nem is volt annyira az, egyszerűen csak elképzelhetetlen volt abban az időben, hogy vidéki csapat nyerjen bajnokságot. Természetszerűleg jóval szívesebben emlékszik arra az UEFA Kupa sorozatra, amelynek során Nápolyban is játszottak, mintegy 80 ezer néző előtt. Nem kis szó volt ez a '70-es években. Aztán következtek a csendesebb évek: söprögetőként levezetés a fehérvári Máv Előrében.

A sikeres aktív labdarúgó éveket, aztán még sikeresebb edzői karrier követte.

- A Mávban, Szőke Miklós mellett kezdtem pályaedzőként, aztán 1980-ban, Verebes József vezetőedzősége idején kerültem át a Videotonhoz. Számos vezetőedzőt kiszolgáltam az itt töltött 12 év alatt. Miközben több kötetnyi edzéstervet megírtam, rengeteget tanultam tőlük úgy szakmailag, mind emberileg. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen volt mindig „másodhegedűsnek" lenni? Alkat kérdése, engem sosem zavart. A csapat sorsát pedig jobban a szívemen viseltem, mert én fehérvári voltam, míg az aktuális vezetőedző úgy jött valahonnan.

A pályaedzői munka nagyon kényes és egyáltalán nem olyan egyszerű, mint azt sokan hiszik. Feltéve persze, ha komolyan veszi az ember. S mint azt Hartyáni Gábortól megtudtam, a jó pályaedzőnek több ismérve is van, ám a legfontosabb, hogy ne törjön a vezetőedző helyére. Tudnia kell, hogy az ő munkája - akárcsak a masszőré, a szertárosé, vagy éppen az irodistáké - ugyanolyan fontos, mint a vezetőedzőé, mert ez csapatmunka. Edzőként szép sikerekben volt része. Az egyik legszebb, hogy megélte a Videoton nagy UEFA menetelését. S a titok?

- Munka, munka és megint munka. Amit annak idején az UEFA-s gárdában játszók elvégeztek a siker érdekében, az szinte leírhatatlan mennyiség. Ennek köszönhető viszont többek között az is, hogy a Manchester United ellen a kinti meccsen 90 percet, itthon a visszavágón a 120 percet fizikálisan végig bírták a játékosok a mély talajon. Ezt kevés akkori európai csapat tudta volna végigcsinálni. S akkor még a játékosok mentalításáról, hozzáállásáról nem beszéltem, amely szintén fontos összetevő. Többször előfordult például, hogy az egymás közötti játékot edzésen le kellett fújni, mert szikrázott a pálya. Nem volt durvaság, de olyan iramban játszott a csapat, mintha komoly kupameccsen rúgták volna a labdát.

Persze most mondhatják, hogy azért kellett ehhez egy Kovács Ferenc, meg olyan játékosok, akikkel ezt a sorozatot végig lehetett csinálni. De ahogy Hartyáni Gábor elmondta, a siker titka jóval összetettebb. Egy klub működése csapatmunka, amelyben a legfontosabb elem a tulajdonos, akinek a pénzéből megvalósíthatók az elképzelések. Második helyen áll a játékoskeret. Csak ezután következik az edzői gárda, amely hozzárakja a munkához a szakmai tudását. Természetesen a játékosok kiválasztásához, igazolásához kell a jó szem, a megfelelő szakmai tudás és tapasztalat, de jó csapatot csak jó futballistákból lehet összerakni. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az is, hogy Siófokon - ahol 2004-2005-ben az lett volna a feladata, hogy a semmiből teremtsen elő egy első osztályú csapatot - nem sikerült csodát véghezvinni.

- Az edzői pályafutásomból két időszakot emelnék ki: az egyik magától értetődő módon a '84-'85-ös UEFA sorozat. Olyan csoda volt ez, amit azóta sem ismételt meg magyar csapat, s szerintem az én életemben ez már nem is következik be. A másik a Gázszeres időszak, amikor három év alatt sikerült megye I-ből feljutni az NB-I-be.

Hasonló sikert vitt véghez vezetésével a Bodajk együttese, amely a harmadosztályból indulva két év alatt feljutott az elsőbe, s csak a pénz hiánya miatt nem vághatott neki az NB-I-nek. Ezt követően szakmai igazgatója lett az Agárdon működő Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának, majd következett egy kevésbé szép emlékű, siófoki évad. A hosszú kitérő után, 2007-ben ismét visszakerült a piros-kékek otthonába, ahol játékos-megfigyelőként dolgozik, illetve 2009. januárjától utánpótlás szakágvezetői feladatokat is ellát és tapasztalataival segíti a jövő futballistáit.