Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Mezőkövesd vezetőedzője elmondta, nyerni szeretnének Fehérváron.

"A múlt héten ugyan nem játszottunk bajnoki mérkőzést, de a hét elején volt egy edzőmeccsünk, valamint edzésekkel készültünk a vasárnapi mérkőzésre. A cél az volt, hogy a sérülésből felépülők, illetve az új játékosaink minél hamarabb utolérjék magukat, ennek jegyében dolgoztunk az elmúlt két hétben. A Fehérvár ellen természetesen nyerni szeretnénk, ehhez úgy gondolom, hogy a legjobb teljesítményünket kell majd nyújtani a találkozón. Ellenfelünk játékerejét figyelembe véve megtévesztő a tabellán elfoglalt helyezésük, ugyanis jó játékosállománnyal rendelkező csapattal találkozunk. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, tiszteljük az ellenfelünket, de nem félünk tőlük" - nyilatkozta a vasárnap esti bajnoki előtt a Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila.
Fontos győzelem!
2023. Augusztus 27.
Szabó Levente és Lirim Kastrati szerezték csapatunk góljait.
Lirim Kastrati: "Nagyszerű este volt"
2023. Augusztus 27.
Második gólt szerző játékosunk értékelte a Mezőkövesd Zsóry FC elleni győzelmünket.
Bogár Gergő fújja a sípot
2023. Augusztus 27.
Vasárnap 19:30-kor hazai pályán a Mezőkövesd csapatát fogadjuk az OTP Bank Liga 5. fordulójában.
Bartosz Grzelak: "Meccsről meccsre jobban teljesítünk"
2023. Augusztus 26.
Csapatunk Mezőkövesd Zsóry FC elleni hazai mérkőzése vasárnap 19:30-kor kezdődik a Sóstói Stadionban.
Nikola Serafimov: "Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kezdőben"
2023. Augusztus 25.
Északmacedón hátvédünk elmondta, a Mezőkövesd elleni hazai bajnokin csak a három pont megszerzése lehet a célunk.
Öt érdekesség a Mezőkövesd elleni mérkőzés előtt
2023. Augusztus 24.
Hazai pályán veretlen csapatunk vasárnapi ellenfelünkkel szemben, akik sosem jutottak egynél több gólig Sóstón.



















