Liam Anderson 2016 májusában érkezett a Vidihez, az előző három szezonban a Liverpool FC első csapata mellett dolgozott.
Öt évvel ezelőtt - főiskolai tanulmányai mellett - a Blackburn Rovers-nél és a Burnley FC-nél kezdett dolgozni, majd az egyetem mellett a 2012/2013-as szezonban az Everton FC első kerete mellett töltötte szakmai gyakorlatát. A 2013/2014-es szezon elején csatlakozott a Liverpool FC stábjához, ahol egyike volt az első csapat mellett dolgozó erőnléti edzőknek. A fiatal runcorni szakember a gyakorlati munka mellett elméletben is sokat foglalkozik a labdarúgással, jelenleg is a liverpooli John Moores University doktori programjának a hallgatója, társszerzőként többek között olyan szakmai folyóiratokban publikált a sportágról, mint a Journal of Sport Sciences, vagy a Research in Sports Medicine: An International Journal.
2017 nyarán távozott.
Videó ajánló
Videó ajánló
1 / 6