Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
2-0-ra nyert a Paks.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/31627_pQgkdq2TSV.jpg)
Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a Mezőkövesd elleni győzelem után Pakson lépett pályára csapatunk, ahol vezetőedzőnk nem változtatott a múlt heti kezdő tizenegyen, így a Tóth B. - Csongvai, Serafimov, Spandler, Fiola - Kalmár, Christensen - Karamoko, Katona, Schön - Kodro összeállításban küldte pályára csapatunkat.
Rögtön a 2. percben Kalmár szabadrúgása után Karamoko került nagy helyzetbe a hosszún, azonban nem találta el a labdát. Haraszti válaszolt egy blokkoló lábon elakadt lövéssel, majd a 13. minutumban Katona 12 méterről a jobb alsót vette célba, de Szappanos óriásit védett. A 24. percben Könyves megpattanó lövésénél mutatott be nagy védést Tóth Balázs, majd a 33.-ban ismét Könyves lőtt, a labda az oldalhálóban kötött ki. Kalmár szabadrúgását Szappanos védte, a másik oldalon Haraszti lőtt fölé, majd a játékrész hajrájában paksi oldalról Kovács, majd Balogh lövése jelentett veszélyt.
A második félidőben Windecker lövése jelentette az első veszélyt. Az 53. percben aztán Christensen beadása után Szabó János kezezett kétszer is a paksi kapu előterében, de a játékvezető továbbot intett és a VAR sem vizsgálta az ismétlés alapján egyértelmű kezezést. Szinte az ellentámadásból megszerezte a vezetést a Paks, Silye bal oldali beadása után Windecker lőtte a kapuba a labdát (1-0). Az 58. percben Kastrati, Flores és Szabó érkezett a pályára, hét perccel később utóbbi bal oldali beadása a kapufáról pattant ki. A 68. percben Szabó vezethette a jobb oldalon Szappanosra a labdát, aki azonban hárítani tudott. Nem sokkal később Pető is beállt, majd a 73. minutumban Osváth passza után Mezei 25 méterről ballal, a jobb alsóba lőtt (2-0). Az utolsó tíz percre fordulva Bambock volt vezetőedzőnk utolsó cseréje a mérkőzésen, aki ma debütált NB I-es bajnokin. Öt perccel a rendes játékidő lefújása előtt Kodro távoli lövését védte még Szappanos, majd az ötperces hosszabbítás végén Szabó Levente 13 méteres kísérleténél védett óriásit a válogatott kapus, így 2-0-ra nyert a Paks.
![](_files/news/small/31639_N1CTlWVnuw.jpg)
A Fehérvár FC hivatalos közleménye.
![](_files/news/small/31638_5WvC9Ayxi4.jpg)
1-0-ra nyert az ESMTK
![](_files/news/small/31626_TSQkesg0a3.jpg)
Csapatunk Paksi FC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése szombaton 19:30-kor kezdődik.
![](_files/news/small/31625_ByKwgGkdZh.jpg)
A 43. NB I-es mérkőzésünk következik a Paks ellen.
![](_files/news/small/31613_eHMDGha7tZ.jpg)
Ellenfelünk a 8. helyről várja a szombat esti találkozót.
![](_files/news/small/31600_G3Q5lJvK2q.jpg)
A felnőtt jegyek elővételben 1500 forintba, meccsnapon a helyszínen 1900 forintba kerülnek. Diákok, nyugdíjasok és hölgyek elővételben 1100 forintért, meccsnapon a helyszínen 1500 forintért vásárolhatnak belépőt.