hu en
2023. Augusztus 05. 10:30  -  Óházy Bálint   -   Fotó: fehervarfc.hu
Bartosz Grzelak: "Jó lehetőség a javításra az FTC elleni mérkőzés"

Csapatunk Ferencváros elleni bajnokija vasárnap 17:45-kor kezdődik a Sóstói Stadionban.

"A héten természetesen kielemeztük az újpesti mérkőzést, jó intenzitású edzéseink voltak, valamint Siófokon tartottunk egy csapatépítő programot is, ami szintén fontos volt a csapat építése szempontjából, így azt gondolom, jól sikerült a heti munka. A korábbi nemzetközi tapasztalataim alapján a kupasorozatok ezen időszaka még nem vesz ki olyan sokat egy csapatból, mint például egy őszi csoportkörös szereplés, így nem foglalkoztunk azzal, hogy a Ferencváros még csütörtök este pályán volt és ez mit jelenthetne a vasárnapi bajnokira nézve. Úgy látom, hogy az FTC erősen tért vissza a pályára a Klaksvík elleni BL-selejtezős kiesés után, azóta két jó mérkőzésen vannak túl a Shamrock Rovers ellen. Magasan képzett játékosaik vannak minden posztra, így nehéz ellenfélre számítok, de ez egyben egy jó lehetőség nekünk is a javításra a múlt heti meccs után" - nyilatkozta honlapunknak vezetőedzőnk, Bartosz Grzelak.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek