hu en
2023. Június 24. 08:30  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Távozik a Viditől Kovácsik Ádám

Június 30-án, szerződése lejártával elhagyja a klubot a bajnok és kupagyőztes hálóőr, aki az Európa Liga csoportkörében is védte a Vidi-kapuját.

Szerződése lejártával távozik klubunktól Kovácsik Ádám.

Kovácsik Ádám 2018-ban első számú kapusunkként nagy szerepet vállalt a Vidi harmadik NB I-es bajnoki címében. 2016-ban, 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban ezüstérmet, 2021-ben bronzérmet, 2019-ben Magyar Kupát, 2021-ben kupaezüstöt nyert. 2018-ban az Európa Liga csoportkörébe jutott csapatunkkal.

A felnőtt válogatottban 2017-ben mutatkozott be, amivel ő lett klubunk történetének 51. válogatott játékosa. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) 2017-ben és 2018-ban is a szezon legjobb kapusának választotta meg és bekerült az idény álomcsapatába is. Összesen 195 tétmérkőzésen állt a kapuban Vidi-mezben, 76-szor érintetlen maradt a hálója, ennél többször (100 alkalommal) csak a legendás Disztl Péter óvta meg a góltól kapunkat.

Ádám a sikerek során számos bravúrral járult hozzá a remek eredményekhez, a 2018-as, bajnoki címmel végződő tavasz során 13 bajnokin mindössze négy gólt kapott, tizenegyes statisztikái pedig egészen kiválóak, hiszen 19 büntetőből csak 12-szer voltak eredményesek vele szemben az ellenfelek. A 2022/2023-as szezonban kölcsönben a Győr kapuját védte az NB II-ben.

Ádámnak köszönjük a klubért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek