Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Zalaegerszeg vezetőedzője elmondta, csapatának célja a hatodik hely megszerzése a hátralevő két fordulóban.
"A hétvégén biztossá vált a bentmaradásunk, ezzel egy fontos célt teljesítettünk a kupagyőzelem mellett. A játékosok ugyanolyan motiváltak és éhesek maradtak a sikerre, szeretnénk odaérni a tabella első felét jelentő hatodik pozícióba, ehhez azonban a hátralévő két mérkőzésen a maximumot kell nyújtanunk. Nehéz, kiélezett összecsapásra és jó hangulatra számítok, ami biztos vagyok benne, hogy lelkesíteni fogja a labdarúgóinkat is. Egy első osztályú tagságért küzdő topcsapattal találkozunk szombaton, azt gondolom, hogy dinamikus és feszült mérkőzés vár ránk" - nyilatkozta a szombati bajnoki előtt a ZTE FC vezetőedzője, Boér Gábor.
Számokban is számos Vidi-játékos nyújtott kiemelkedő teljesítményt a ZTE elleni győztes bajnokin.
Duplázó csatárunk értékelt a Zalaegerszeg elleni magabiztos győzelmet követően.
Bartosz Grzelak és Boér Gábor nyilatkozott a lefújás után.
Kodro duplázott, Kastrati is betalált! Remek hangulatban tarotttunk három pontot a MOL Aréna Sóstóban!
14:10-kor kezdődik a Zalaegerszeg elleni mérkőzés a MOL Aréna Sóstóban.
A 90. élvonalbeli mérkőzésünk következik a Zalaegerszeg ellen, amellyel szemben 2009 óta veretlenek vagyunk a bajnokságban Sóstón.