Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Georgiai csatárunk egykori csapata ellen léphet pályára a szombat esti bajnokin a MOL Aréna Sóstóban.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/30135_Medvc7uYG0.jpg)
"A Mezőkövesd ellen kicsit hasonló meccs vár ránk, mint Debrecenben, hiszen ők is az egymás elleni mérkőzésünk előtt váltottak edzőt. Ettől függetlenül mindenképp meg kell szereznünk a három pontot, hiszen hazai pályán játszunk és nagyon fontos bajnoki lesz a Mezőkövesd elleni, még a válogatott szünet előtt meg kell indulnunk felfelé a tabellán. Nagyon nehéz lesz, hiszen ellenfelünk az előző fordulóban 5-0-ra veszített hazai környezetben, és biztosan úgy fognak idejönni, hogy harcolnak minden méterért, de ezt ki kell zárnunk, a szurkolóink előtt mindent meg kell tennünk, senki nem veheti el tőlünk a pontokat szombaton. A magyarországi karrierem Mezőkövesden kezdődött, de azóta már többször játszottam ellenük. Az első egy-két mérkőzés különleges volt ellenük, de ezen már túl vagyok és profi játékosként már csak a saját csapatomra és a céljainkra koncentrálok" - nyilatkozta honlapunknak Budu Zivzivadze a Mezőkövesd elleni, szombaton 20 órakor kezdődő bajnoki előtt.
![](_files/news/small/30168_rlGOjU1QDt.jpg)
A forduló húsz legmagasabb InStat-indexét elérő játékosa között a Vidiből Kenan Kodro és Dárdai Palkó szerepel.
![](_files/news/small/30154_cXYMh8P7pE.jpg)
Klublegendáink jó hangulatban ünnepeltek és emlékeztek meg a legszomorúbb fehérvári ezüstéremről.
![](_files/news/small/30156_txhBbWqEos.jpg)
A Mezőkövesd elleni győztes bajnokin duplázó csatárunk értékelt a lefújást követően.
![](_files/news/small/30153_u7NHDBGvks.jpg)
Vezetőedzőnk és a Mezőkövesd megbízott edzője nyilatkozott a lefújás után az újságíróknak.
![](_files/news/small/30155_x1FkB8CTSy.jpg)
Koszovói támadónk értékelte a Mezőkövesd elleni győzelmet.
![](_files/news/small/30152_7RkZBpHqOY.jpg)
Kenan Kodro két gólt fejelt, küzdelmes mérkőzésen tartottuk a MOL Aréna Sóstóban a három pontot.