hu en
2022. Július 26. 09:50  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Nikola Serafimov: "Idegenben is meg akarjuk szerezni a győzelmet"

A Gabala elleni EKL-odavágón tétmeccsen is bemutatkozó védőnk elmondta, keményen és jó hangulatban készül a csapat a csütörtöki visszavágóra.

Első tétmérkőzését játszotta csapatunk színeiben múlt csütörtökön, az azerbajdzsáni Gabala SC elleni Európa Konferencia Liga-selejtezőn Nikola Serafimov. A nyáron a ZTE-től igazolt észak-macedón hátvéd számára remek emlék a 4-1-re megnyert odavágó.

“Nagyon boldog vagyok, hogy hazai pályán debütálhattam tétmérkőzésen a Vidiben, a hangulat remek volt, sokat jelentett nekünk a pályán a szurkolók támogatása. Nem úgy kezdtünk, ahogy elterveztük, de az első félidő derekán az ivószünetben hasznos tanácsokat kaptunk a szakmai stábtól és tudtunk is változtatni a játékunkon. Szerintem Kenan Kodro egyenlítő gólja volt a legfontosabb pillanat, mert így kicsit nyugodtabban mehettünk pihenőre a szünetben. A második játékrész remekül sikerült, 4-1-re nyertünk, így a legfontosabb, hogy teljesen a kezünkben van a párharc” - nyilatkozta honlapunknak Serafimov, aki a visszavágó esélyeiről is beszélt.

“A mai fociban bármi megtörténhet, így nem kényelmesedhetünk el a háromgólos előnyünk ellenére sem, maximálisan fel kell készülnünk a visszavágóra. Biztos vagyok benne, hogy a Gabala meg akarja fordítani a párharcot és keményen fognak játszani, viszont mi is készülünk, élesek vagyunk, jó a hangulat a visszavágó előtt a csapaton belül, a célunk az, hogy idegenben is megszerezzük a győzelmet. Elsősorban magunkra koncentrálunk, hogy magabiztosan jussunk tovább a következő fordulóba.”

CÍMKÉK
Nikola Serafimov 2022-2023 UEFA Európa Konferencia Liga Gabala SC - MOL Fehérvár FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek