Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Nemzeti Sport keddi számában nyilatkozott kapusunk a csütörtöki, Gabala ellen selejtező előtt.

Csütörtökön 19:00 órakor az EKL 2. selejtezőkörének első mérkőzésén a Gabala SC-t fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban (szurkolói információkat itt olvashatsz). Kapusunkat, Kovács Dánielt a felkészülésről és az előttünk álló feladatokról a Nemzeti Sport keddi számában kérdezték.
„Az első mérkőzésen, a Dunaújváros ellen minden kapus harminc percet kapott, abból még nem lehetett következtetni semmire, ám abból már igen, hogy a Galatasaray ellen én védtem – folytatta a MOL Fehérvár FC színeiben az 52. tétmeccsére készülő játékos. – A mérkőzés előtt leültünk Michael Boris vezetőedzővel, Elbert András kapusedzővel és a többi kapussal, a megbeszélésen elhangzott, hogy a szakmai stáb továbbra is velem számol első számúként a poszton. Mivel úgy éreztem, hogy jól sikerült a felkészülésem, reméltem, hogy ez a döntés születik, innentől kezdve az a feladatom, hogy a csapatot segítve a bizalmat megháláljam.”
A teljes nyilatkozatot elolvashatod ide kattintva.

Csapatkapitányunk értékelte a Gabala SC elleni párharc első mérkőzését.

Két gólt szerző támadónk értékelte a Gabala SC elleni 4-1-es győzelmünket.

Michael Boris és Elmar Bakhshiyev nyilatkozott a lefújás után a sajtó képviselőinek.

Kodro duplázott, Rus gólt fejelt, Zivzivadze is eredményes volt, Dárdai pedig két gólpasszt is kiosztott a Gabala SC elleni 4-1-re megnyert mérkőzésen. Folytatás egy hét múlva!

A névre szóló jegyértékesítés június 22-én, szerdán délelőtt 10 órakor indul. Az előző szezon bérletesei július 10-ig korábbi helyükre is megválthatják a belépőjegyüket.

Csapatunk csütörtökön 19 órától fogadja a Gabalát az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének odavágóján.