Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító-elnöke idén sem feledkezett meg a MOL Fehérvár FC-ben futballozó gyerekekről.

Csütörtök délután a MOL Fehérvár FC utánpótlás-központjában a még nem versenyző korosztályainak labdarúgói, valamint a leánycsapatok játékosai várták izgatottan, hogy megkóstolhassák Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító-elnökének immár szokásosnak nevezhető, húsvéti ajándékát. Az óriási, közel 13 kilogrammos csokitojás idén is Olaszországból utazott egészen Székesfehérvárig.

Csapatunk Kecskemét elleni mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.

A Kecskemét vezetőedzője elmondta, a legjobb csapatát tudja majd pályára küldeni szombat délután.

A 85. NB I-es meccsére készülő játékvezető áprilisban már másodjára vezet bajnokit csapatunknak.

Déltől az Astra-Activtek együttesét fogadják a vidis hölgyek Sóstón.

Szurkolóinkkal találkozott vezetőedzőnk csütörtök este.

Szombaton először találkozhat öccsével ellenfélként a pályán csapatunk szélsője, Katona Mátyás.