Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Március 7-13. között között 28 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született. Sajnos ezen a héten két halálesetről is meg kell emlékeznünk a születésnaposok mellett.
Március 7.:
1992. március 7-én született Artem Sabanov, csapatunk ukrán válogatott játékosa, aki idén télen érkezett a Vidibe és eddig két tétmeccsen lépett pályára.
1969. március 7-én született Horváth Csaba, aki 1998-2000 között 32 tétmeccsen lépett pályára a Vidiben. tagja volt 2000-ben a másodosztályú bajnokcsapatunknak.
1974. március 7-én született Tresó József, aki az 1994/1995-ös szezonban 11 tétmeccsen szerepelt a Vidiben.
1989. március 7-én született Rása Gergő, aki a 2009/2010-es szezonban 5 tétmeccsen lépett pályára a Vidiben.
1994. március 7-én született Kocsis Gergő, aki a 2014/2015-ös idényben három tétmeccsen lépett pályára a Vidiben és tagja volt a 2015-ös bajnokcsapatunknak.
Március 8.:
1937. március 8-án született Jenei Imre, aki 1994-ben volt csapatunk vezetőedzője.
1942. március 8-án született Monoki Béla, aki 1966-1967 között 21 tétmeccsen szerepelt a Vidiben. Tagja volt az 1967-es NB I/B-s ezüstérmes csapatunknak, amely először harcolta ki a feljutást az élvonalba.
1945. március 8-án született Keszthelyi Vilmos, aki 1963-1966 között 7 tétmeccsen szerepelt a Vidiben.
Március 9.:
1947. március 9-én született Kaszás Gábor, aki 1988-1990 között volt a Vidi vezetőedzője.
1985. március 9-én született Rudolf Gergely, aki a 2015/2016-os szezonban 9 tétmeccsen lépett pályára a Vidiben.
1990. március 9-én született Fekete Ádám, aki a 2008/2009-es idényben 4 tétmeccsen szerepelt a Vidiben.
Március 10.:
1982. március 10-én született Xavier Coll Planas, aki 2019-2020 között Joan Carrillo vezetőedző segítője volt.
1994. március 10-én született Budu Zivzivadze, aki 2020 nyarától 55 tétmeccsen 14 gólt szerzett csapatunkban. Jelenleg Újpesten futballozik kölcsönben.
1968-ban ezen a napon szerezte csapatunk története első NB I-es győzelmét. Hazai pályán, Karsai góljával 1-0-ra győztük le a DVTK-t.
Március 11.:
1940. március 11-én született Kékesi Csaba, aki 1964-1968 között 26 tétmeccsen szerepelt a Vidiben és tagja volt az 1967-ben az élvonalba feljutó csapatunknak.
1974. március 11-én született Turi Géza, aki a 2003/2004-es szezonban 12 tétmeccsen védte a Vidi kapuját.
1988. március 11-én született Lázár Pál, aki 2008-2011 között összesen 110 tétmeccsen szerepelt a Vidiben. 2011-ben bajnoki címet, 2008-ban és 2009-ben pedig Ligakupát nyert a Vidivel. Ő volt klubunk 38. válogatott játékosa.
1991. március 11-én született Csák Zoltán, aki a 2008/2009-es szezonban két Magyar Kupa-meccsen játszott a Vidiben.
1997. március 11-én született Tordai Örs György Árpád, aki a 2020/2021-es szezonban 23 tétmeccsen szerepelt a Vidi keretében, pályára azonban nem lépett csapatunkban. Jelenleg az NB I-es Mezőkövesd kapusa.
1998-ban ezen a napon hunyt el Májer Lajos, aki a klubtörténelmünk talán leghűségesebb játékosa, Májer Lajos Sárbogárdon született, de 1972-től, 16 éves korától már a Vidinél rúgta a bőrt. A felnőttek között 1974-ben debütált és hamar a szurkolók kedvencévé vált "Matyi", az apró termetű jobbszélső. Ördöngös cseleivel megbolondította a védőket, nem véletlen, hogy az első idényt követően 1988-ig minden egyes szezonban betalált legalább egyszer. Pályafutása egyetlen egy piros lapját 1976-ban szedte össze, méghozzá a Ferencváros elleni bajnoki rangadón, amikor még a Népsport korabeli tudósítása szerint is erősen túlzó körülmények között, labdaelrúgásért állították ki. A mérkőzés 1-1-gyel zárult, a bajnoki cím a Fradié lett... 1982-ben játszott a Magyar Kupa-döntőn, az 1984-85-ös menetelés során 8-szor lépett pályára és három gólt szerzett: egyet a PSG, egyet a Partizan, egyet a Real Madrid ellen - alighanem utóbbi a legemlékezetesebb, hiszen 85. perces, védhetetlen bombájával a fináléban, a Santiago Bernabéuban győztük le a spanyolokat. 1987-ben rövid időre az ETO-ba igazolt, de visszahúzta szíve, így az idényt már ismét Fehérváron fejezte be. Később alacsonyabb osztályú osztrák és német gárdákban játszott, majd Velencén vezetett le. 1998. március 11-én tragikus körülmények között elhunyt: néhány nappal korábban egy autó gázolta el. Temetésén rengeteg volt játékostársa jelent meg. 1976 és 1979 között háromszor játszott a magyar válogatottban, ő lett klubunk 10. játékosa, aki a címeres mezt felhúzhatta. Sokak szerint a szám jóval magasabb is lehetett volna, ha enged a budapesti csapatok csábításának és elhagyja a Videotont.
Március 12.
1967. március 12-én született Bíró Imre, aki a 2015/2016-os idényben kapusedzőként dolgozott a Vidinél.
1977. március 12-én született Szabó Tibor, aki 2002-2004 között 69 tétmeccsen játszott a Vidiben.
1980. március 12-én született Cesar Romero, aki a 2008/2009-es idényben 22 tétmeccsen lépett pályára a Vidiben, szezon végén pedig Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett.
1993. március 12-én született Papp Máté, aki 2013-2014 között 4 tétmeccsen játszott a Vidiben.
Március 13.:
1994. március 13-án született Ivan Petrjak, aki 2019 óta csapatunk játékosa, eddig 110 tétmeccsen 26 gólt szerzett a Vidiben.
1938. március 13-án született Tímár Mihály, aki játékosként 1959-1971 között 192 tétmeccsen védte a Vidi kapuját. 1962-ben NB II-es bronzérmes, 1963-ban NB II-es ezüstérmes, 1967-ben NB I/B-s ezüstérmes, 1969-ben pedig NB I/B-s bajnok a Vidivel. Övé a harmadik legtöbb kapott gól nélküli tétmérkőzés a klub történelmében. 1970-1971 között kapusedzőként dolgozott a Vidinél.
1954. március 13-án született Burcsa Győző, aki játékosként 1976-1981, majd 1984-1985 között összesen 226 tétmeccsen 92 gólt szerzett a Vidiben. Játékosként 1985-ben UEFA-Kupa-döntőt játszott és bronzérmes lett a bajnokságban. 1980-ban az NB I-es góllövőlista második helyén végzett. Ő volt a Vidi történetének 12. válogatott játékosa. A 7. legtöbb gólt ő szerezte tétmeccsen a Vidi történetében, míg az NB I-es találatok tekintetében a negyedik helyen áll a vidis örökranglistán. A legtöbb lejátszott bajnoki meccs megszakítás nélkül az ő nevéhez fűződik klubunk történetében. Klubigazgatóként 2015-ben bajnok lett a Vidivel.
1977. március 13-án született Goran Basarics, aki a Marko Nikolics vezette szakmai stáb erőnléti edzője volt 2017-2019 között. 2018-ban magyar bajnok lett és szerepelt az EL-csoportkörben a Vidivel, 2019-ben pedig MK-győztes és bajnoki ezüstérmes lett.
1980. március 13-án született Kellner Zsolt, aki 1998-1999 között összesen 4 tétmeccsen lépett pályára a Vidiben.
1992. március 13-án született Macsicza Dávid, aki 2010-2012 között egy Ligakupa-meccsen volt a Vidi keretében, de pályára nem lépett.
2016-ban ezen a napon hunyt el a "Mágus", azaz Verebes József, aki 1979-1980 között edzőként, 1980-1981 között, valamint 1999-ben vezetőedzőként dolgozott a Vidinél.
Az ünnepeltekről és klubunk történelméről sok egyéb érdekességet megtalálsz a Vidipedia oldalán!
A Vidié a forduló legmagasabb InStat-indexe és az egyéni mutatókban is előkelő helyen zártak játékosaink.
A felnőtt jegyek elővételben 1000 forintba, meccsnapon a helyszínen 1400 forintba kerülnek. Diákok, nyugdíjasok és hölgyek elővételben 600 forintért, meccsnapon a helyszínen 1000 forintért vásárolhatnak belépőt.
Március 6-12. között között 25 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.
Zeke Márió győztes bajnokin játszott az NB I-ben, Kovács Bence gólpasszal járult hozzá a Kazincbarcika sikeréhez.
Nagy küzdelmet, de kevés helyzetet hozott a Vidi II vasárnap délelőtti bajnokija a Komárom ellen, melyet csapatkapitányunk távoli gólja döntött el.
A VidiShop továbbra is zárva tart, így helyette a MOL Aréna Sóstó 1-es pénztárában tudjátok elővételben megváltani a belépőtöket hétfőn, szerdán és pénteken.